Közélet

Idén nem lesz Békemenet március 15-én, az is kiderült, hogy miért

Idén nem lesz Békemenet március 15-én Budapesten. Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke meg is indokolta a döntést, mint az rtl.hu-val közölte: idén inkább a forradalom hőseire emlékeznek meg.

Minden évben hatalmas tömeget mozgat meg a Békemenet Budapesten, ám már biztos, hogy idén nem lesz. Ez a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke, Csizmadia László válaszból derült ki.

A FORRADALOM HŐSEIRE EMLÉKEZNEK

„Március 15-én nem tervezünk Békemenetet, célunk az 1848-as forradalom hőseire emlékezni, hálánkat leróni nemzetünk megmaradását szolgáló tetteikért. Emlékezünk az akkoriban velünk küzdő lengyel szabadságharcosokra, és elhelyezzük a hála koszorúit a részükre emelt emlékművek előtt” – közölte Csizmadia László az RTL-nek, aki hozzátette, hogy „a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.

ORBÁN A NEMZETI MÚZEUM TARTJA MEG BESZÉDÉT

Mint megírtuk, március 15-én Budapesten, a Nemzeti Múzeum előtt tartja meg ünnepi beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök egy év kihagyás után tart beszédet a fővárosban a nemzeti ünnepen: tavaly Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál tartott szónoklatot, 2022-ben pedig a Békemenet felvonulói előtt szólalt fel.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb