KikapcsVideo365

Szeged népe felkészültetek? Április elején vasöklű boxolók osztják majd a pofonokat a Hungiban: így készülnek a Szeged Box Club versenyzői a nagy meccsekre

Hogy miért imádjuk Szegedet? Többek között azért, mert itt mindig zajlik az élet, sosem unatkozunk, hiszen színesebbnél, színesebb rendezvények tartják izgalomban városunk apraját és nagyját. Nem lesz ez másként április 7-én, vasárnap sem, amikor is olyan exkluzív rendezvénynek ad otthont a Hungi Vigadó, amilyet még szórakozóhely fedélzetén egész Magyarországon nem pipáltunk. A diszkó táncterét ugyanis felváltja a szorító, s elstartol a The Rumble in the Club amatőr ökölvívó gála, ahol hat parázs meccs emeli meg az adrenalin szintünket. A kuriózumnak számító, extrém box gálán  ringbe lépnek a Szeged Box Club versenyzői, így kesztyűt húz többek között az ifjúsági világbajnoki ezüstérmes ökölvívó, Gémes Levente, és az ifjúsági világbajnok, kétszeres Európa-bajnok Nakota Veronika is, de ezen az esten mutatkozik be a szegedi közönség előtt a klub vasöklű kongói versenyzője, Yves Massala is. 

KEMÉNY KÜZDELMEK A RINGBEN, PLUSZ LÁTVÁNYOS SHOW EMELI AZ EST HANGULATÁT

Ahogy Gál Konrádtól, a Szeged Box Club edzőjétől, egyben a The Rumble in the Club amatőr ökölvívó gála főszervezőjétől megtudtuk, az eseményen amellett, hogy nagyon komoly mérkőzéseket láthatunk a szorítóban, igazi show műsorra számíthatunk, lenyűgöző fényekkel, és dinamikus hip-hop tánc produkcióval, a zenei talpalávalót pedig DJ fogja szolgáltatni a közönségnek. Mint a főszervező elmondta, céljuk, hogy a küzdősportot kicsit közelebb hozzák a szegediekhez, illetve bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a Szeged Box Club brutális pofonokat osztogató versenyzőinek. Egy biztos, akkora adrenalin löketet kaphatunk ezen az esten, amit egyhamar biztos nem fogunk elfelejteni.

ŐK OSZTJÁK A POFONOKAT

Gál Konrádtól azt is megtudtuk, a Szeged Box Club versenyzői közül szorítóba fog lépni:

  • Dragon Botond, aki az utánpótlást erősíti a klub berkein belül, ő 63,5 kilogrammban fog bokszolni,
  • láthatjuk majd a ringben Nakota Veronikát, ifjúsági világ – és Európa bajnok ökölvívót, aki Ukrajnából menekült a kialakult helyzet miatt, s lelt új otthonra és családra a szegedi klubnál, 
  • a ringbe fog szállni még a kongói származású, vasöklű ökölvívó, Yves Massala, aki most fog bemutatkozni a szegedi közönség előtt,
  • láthatjuk még a szorítóban Király Balázst is, aki a felnőtt országos magyar bajnokságon volt második helyezett,  
  • illetve Gémes Leventét is, a klub ifjúsági világbajnoki ezüstérmes ökölvívóját. Övé lesz a főmérkőzés a nap zárásaként. 

“NAGYON ÖRÜLÖK, HOGY SZEGEDI KÖZÖNSÉG ELŐTT BOXOLHATOK”

“Teljes erőbedobással készülök a gálára. Nagyon örülök, hogy újra Szegeden boxolhatok, szegedi közönség előtt, ugyanis erre öt évvel ezelőtt volt utoljára lehetőségem. Remélem, hogy élvezni fogják a meccseket a szegedi szurkolók” – mondta el Gémes Levente. Hozzátette, számára plusz érzelmi löketet ad, óriási lelki doppingot jelent, hogy a gálán a közönség soraiban szurkol majd neki a családja, távolabbi rokonai, barátai és ismerősei, egyszóval mindenki ott lesz, hogy lássa őt élőben öklözni. 

Mint Gál Konrádtól megtudtuk, az egész program már délután kettőkor nyílt mérlegeléssel indul a Bárkában, ahová mindenkit szeretettel várnak a szervezők, majd maga a gála délután öt órakor startol a Hungi Vigadóban. 

A jegyértékesítés már elindult, érdemes minél hamarabb lecsapni rájuk, ugyanis a helyszínen nem lesz lehetőséged jegyvásárlásra. IDE KATTINTVA tudod beszerezni őket, a gáláról több infót pedig ITT érsz el.

Addig is nézd meg videónkat, melyben még többet megtudhatsz az exkluzív gáláról, és a Szeged Box Club versenyzőiről. 

Operatőr: Magyar Andor  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb