Közélet

Lengyel „hadüzenet” érkezett a szegedi BYD-gyárnak: beszállnak az elektromos autók gyártásba, egy másik kínai cég kocsijait készítik majd itt

Lengyelországi is beszáll a viszonylag olcsó elektromos autók gyártásba kissé más üzleti konstrukcióban, mint Magyarország, ahol a BYD épít üzemet Szeged mellett. A kínai Leapmotor elektromos autóit ugyanis a Steallantis lengyelországi gyárában is gyártani fogják – tudta meg a Reuters az ügyhöz közel álló két forrásból.

Ezzel csatlakozik a BYD mellé, amely a gyártás betelepítésével juthat be az európai újautó-piacra. Ráadásul az egyik informátor szerint a termelést félig összeszerelt alkatrészekből már júniusban megkezdhetik.

FIATAL CÉG A LEAPMOTOR

A Totalcar azt írja, hogy a Leapmotor nagyon fiatal cég, 2015-ben alapították. Székhelye Hangcsuban, a Kelet-kínai-tenger partján van. Első autójuk 2019 júniusában jelent meg a helyi piacon. Először az állami tulajdonban lévő FAW autógyártóval jelentetek be együttműködési megállapodást intelligens villanyautók gyártásában 2020 májusában. Ekkor jelent meg második autójuk, a T03 városi autó. 

A vállalat 2023 augusztusában azzal állt a nyilvánosság elé, hogy autóplatformokat szállíthat a Volkswagen kínai leányvállalata, a FAW-VW megrendelésére. Ezeket a Jetta ottani piacra szánt változatában használhatják fel. Ugyanebben az évben októberben a Stellantis 20 százalékos részesedést szerzett a cégben és megalapították közös vállalkozásukat a Leapmotor Internationalt. Ennek a vállalatnak az egyik célja, hogy a Leapmotor technológiáját használó gyártóbázisokat hozzon létre Kínán kívül.

HAMAROSAN BEKERÜLHET AZ EURÓPAI PIACRA

A lengyelországi Tychyben lévő Stellantis-gyárban a T03 gyártását kezdhetik meg. Ennek az autónak viszonylag szerény, 280 kilométeres hatótávú modelljét importálják néhány, európai piacra, köztük Franciaországba. Ára nagyjából 20 ezer euróról (közel 8 millió forint) indul. Versenytársa a Renault Kínában készülő Dacia Spring villanyautója és a BYD Seagull modellje. A Leapmotor korábbi tájékoztatása szerint a vállalat C10 SUV-jét, a cég első kifejezetten külföldi piacra tervezett modelljét hamarosan elkezdhetik értékesíteni a legnagyobb európai piacokon, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb