Mindenmás

Késsel támadtak egy 15 éves lányra Vásárhelyen, a támadó még mindig szabadlábon van (18+)

Egy 35 év körüli nő tartja rettegésben a szomszéd várost – számolt be róla rengeteg helyi lakos a Hódmezővásárhely Csevegő nevű csoportban, a beszámolók szerint a delikvens gyerekeket is zaklat, sőt, a mai napon késsel vágott meg egy 15 éves lányt. Információink szerint a nő szabadlábon van, körözést adtak ki ellene.

GYEREKEKET KÖVET, ZAKLAT, ÁLLÍTÓLAG TÖBB SÉRÜLÉST IS OKOZOTT

Hangai József mentőtiszt, az OMSZ regionális kommunikációs munkatársa a Telexnek megerősítette, hogy egy személyt ma könnyebb sérülésekkel láttak el, majd kórházba vitték.

A Blikknek közben egy biztonsági őr azt mondta, hogy mindenki félelemmel lép ki az utcára.

„Én mondjuk személy- és vagyonőrként újra gázspray-vel és riasztópisztollyal. A gyerekeket újra kísérjük”.

A férfi szerint komolyan kell venni a helyzetet, mert a nő kiszámíthatatlan. A bulvárlapnak az alábbi beszámolót küldte az egyik érintett vásárhelyi:

Nem tudom pontosan hogy a nő követte-e a húgomat, de valaki követte. Csak annyi volt, hogy elment a Cseresnyés kollégiumból a Sparba vacsorát venni magának. Mielőtt bement, a hölgy kisebb, körülbelül 10-12 éves fiúkat/lányokat szólítgatott le a Spar előtt. A húgom nagyon megijedt, amikor kijött a boltból, őt is le szerette volna szólítani, de ment tovább és utána valaki követte, és az volt a szerencséje, hogy éppen telefonált. Sírva ment vissza a kollégiumba. Este alig bírt elaludni emiatt az eset miatt

 – számolt be a kétségbeesett hódmezővásárhelyi lakos, aki szerint a nő gyerekek és felnőttek ellen is lépett fel már agresszívan.

MÉG MINDIG SZABADLÁBON VAN, KÖRÖZÉST ADTAK KI ELLENE

A rendőrség közölte, hogy az ügyben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás indult, azonban a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjukban részletesebb információt adni. Úgy tudjuk, körözés van érvényben ellene, erre erősít rá az, hogy a fent említett Facebook-csoportokban megnevezett nő neve megjelent a rendőrség nyilvános körözési adatbázisában.

A személyleírás így szól:

  • Testmagasság: 166-170 cm
  • Testsúly: 61-70
  • Testalkat: vékony
  • Haj szín: barna
  • Haj típus: hosszú sűrű
  • Haj hossz: hátig érő
  • Haj sűrűség: sűrű
  • Szem szín: barna
  • Szájforma: nagy ajkak

A körözés jogalapja, bűncselekmény megnevezése, minősítése garázdaság, amit az adatbázis alapján a mai napon követett el az illető. Aki információval tud szolgálni az 1989-ben született nő hollétéről, a 62 535-960 számon teheti meg. A további információkat és a körözött személyről készített fotót ITT találod.

A Hódmezővásárhely Csevegőben este 9 körül azt írták, hogy a Hódi Pál utca elején látták a nőt, egy csapat fiatal által körülvéve, a helyszínen a rendőrség is kint volt. Amint konkrét információt kapunk az ügyben, cikkünk frissülni fog.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb