Kikapcs

Új, eddig még nem látott óriásbábokkal ismerkedhetünk meg Szegeden, mutatjuk, hol találkozhatsz velük

A Kövér Béla Bábszínház április első hetén helyszínt ad az ország összes bábszínházából érkező bábkészítőknek, bábtervezőknek, akik négynapi munkafolyamat keretein belül alkotnak óriásbábokat, a Tisza eredetéről szóló mondákat alapul véve. A szakmai workshopot Kocsis Eszter, Hoffer Károly és Palya Gábor tervezők vezetik, a résztvevő alkotók szakmai fejlődését és a bábkészítő szakmában dolgozók együttműködését erősítve, tudatta a teátrum szerkesztőségünkkel.

A KÖZÖNSÉG ALKOTJA MAJD A TISZA FOLYÓT

Az elkészült bábokkal egy játékos, közösségi eseményre invitálja a bábszínház Szeged város családjait és minden érdeklődőt. Ebből nem lesz érdemes kimaradni, a teljes élmény érdekében a bábszínészek a közönség közreműködésével teremtik meg a Tiszát. A közösen létrehozott folyót az óriásbábok feltűnése változtatja: megérkezik egy csacsi, aki kijelöli a Tisza medrének vonalát, ettől lesz csak igazán kanyargós az. Besétál a két szépséges, könnyező leány, a Szőke Tisza és a Fekete Tisza, de még óriás medvék is előbukkannak, akik megborzolják a folyó sodrását. Az esemény tehát valóban a közönséggel együtt tud létrejönni, akik az óriásbábok megjelenésére hol haragvó, hol lágy Tisza folyót alkotnak.

A SZEGEDI SZIMFONIKUS ZENEKAR RÉZFÚVÓSAI IS KÖZREMŰKÖDNEK

A program különösen izgalmas, ugyanis nem csak az ország bábszínházai közös projektjének záróakkordja ez, de szegedi együttműködéseket is rejt. A bábok megérkezését Gajda Ámos szaxofonon kíséri, a téren pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekar rézfúvósai adják a Tisza aláfestő zenéjét Dubóczky Gergely vezénylésével.

ÁPRILIS 7-ÉN A MÓRA PARKBAN LEHETÜNK RÉSZESEI A KÜLÖNLEGES PROGRAMNAK

“Találkozzunk minden érdeklődő családdal, kicsikkel és nagyokkal is április 7-én a Móra Parkban 16 órakor, ismerjük meg az új óriásbábokat, de főleg alkossunk együtt Tiszát, annak minden attribútumát megmutatva. Legyünk minél többen, mint Tiszában a csepp!” – írták a szervezők közleményükben.

Forrás és fotók: Kövér Béla Bábszínház

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb