Kikapcs

Újabb nagyszabású MAOE-tárlat veszi kezdetét hamarosan a Reök-palotában, 87 alkotást csodálhatunk majd meg

Újabb nagyszabású MAOE-tárlat veszi kezdetét hamarosan a Reök-palotában. A Távlat címet viselő kiállítás Dr. Nátyi Róbert művészettörténész és Sárkány Győző képzőművész közös kurátori munkájának eredményeképpen, április 6-tól mutatja be az Egyesület Képzőművészeti Tagozatának válogatott alkotásait, tudatták a szervezők szerkesztőségünkkel.

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete harminckét éve tömöríti és képviseli a hazai művészeti élet különböző ágaiban hivatásszerűen tevékenykedő alkotókat. Fotóművészeti-, Iparművészeti-, Irodalmi-, Képzőművészeti és Zenei tagozataival Magyarország legnagyobb taglétszámú művésztársulása. Az egyesület és a szegedi REÖK együttműködése komoly múltra tekint vissza: a tagok rendszeres nevezői és kiállítói a visszatérő Nyári Tárlatoknak és Táblaképfestészeti Biennáléknak, és az Egyesület több ízben rendezett már nagyszabású, saját tárlatokat is a szegedi kultúrpalotában.

87 ALKOTÁST ÁLLÍTANAK KI

2017-ben a Káosz és Rend, 2019-ben a Dimenziók című összeállítást láthatta Szegeden a közönség, legutóbb pedig a Horizont című, a műfajok széles spektrumát átfogó kiállítást 2021-ben. Akkor mintegy 600 alkotó vett részt műveivel az összeállításban, ezúttal azonban 87 alkotást állítanak ki a REÖK két emeletén. Dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a REÖK vezető kurátora, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának dékánja elárulta, ennek hátterében egyfajta koncepcióváltás áll: a korábbi évek szalon-jellegű, az óriási darabszámú művet digitális reprodukciók formájában, paravánokon a térben megjelenítő installációi után visszatérnek az eredeti alkotások.

A LEGFIATALABB MŰVÉSZNEMZEDÉK IS KÉPVISELTETI MAGÁT

Így a kiállítás társkurátorai, Dr. Nátyi Róbert és Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas, érdemes művész, a MAOE alelnöke szorosabb szelekció mentén válogatták ki a tárlat végleges anyagát az Egyesület Képzőművészeti Tagozatának munkái közül. A többezres taglétszám szem előtt tartása mellett a kurátorok ezúttal a megszokottnál is nagyobb figyelmet szenteltek annak, hogy az alkotóművészetnek csakugyan minden aktív generációja képviselhesse magát a tárlaton, és kiemelt hangsúlyt kapott az elismert Kossuth- Munkácsy- vagy éppen Ferenczy Noémi-díjasok mellett a legfiatalabb művésznemzedék jeles képviselőinek megszólaltatása.

TÁVLAT, MINT HÍVÓSZÓ

A kiállítás középpontjában álló, címadó fogalom idén a Távlat: erre a hívó szóra felelve alkották meg műveiket a társaság képzőművész tagjai. A feszesebb kurátori koncepció értelmében a mottó által felvázolt szellemi ív következetesen bomlik majd ki a tárlat leendő befogadói előtt. Az értelmezés sokfélesége kerül a középpontba: a távlatnak a képalkotó művészek számára magától értetődőnek tűnő fizikai, optikai aspektusa mellett a fogalom pszichológiai, filozófiai jelentésrétegei is megnyilvánulnak majd a REÖK termeiben kiállított műveken:

AKTUÁLIS KÉRDÉSEKRE KONCENTRÁLTAK AZ ALKOTÓK

„A XXI. századi művészeti pluralizmus határtalannak tűnő technikai és tematikai szabadságában különösen izgalmas megfigyelni, hogy a Távlat kiállításra beadott művek túlnyomó többségének kompozíciós megoldása nem kapcsolódik a klasszikus művészettörténeti perspektíva fogalom gondolatköréhez” – állapítja meg D. Udvary Ildikó művészettörténész, az Egyesület elnökségi tagja – „A kiállított művek elsősorban a távlat gondolatkörének egyéb, elméleti és személyes vonatkozásaira fókuszáltak, különös tekintettel az idő előre és hátrafelé irányuló távlatára, a tér-idő összefüggéseinek kontextusaira. S míg többen a privát és történelmi múlt felé fordultak, sokan a jelen és a jövő viszonyát kutatva aktuális kérdésekre, tudományos felfedezésekre, kozmikus jelenségekre koncentráltak.”

Április 6-án 14.00 órakor kerül sor az izgalmas tárlat ünnepélyes megnyitójára. A művészi kifejezésmód sokféleségének teret adó, látványos kiállítást május 12-ig látogathatja majd az érdeklődő közönség.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb