Közélet

Jelentős mérföldkőhöz érkezett városunk: átadták a szegedi ipari park első részét a BYD-nak

Az év végére a teljes területet előkészítjük és átadjuk, hogy a vállalat mielőbb megkezdhesse a gyártást” – fogalmazott korábban Botka László polgármester. Mint megírtuk, Szeged három részben vállalta a terület átadását a kínai elektromosautó-gyártónak, mely első része az ütemterv szerint most meg is történt, a szegedi ipari park első része már nem csak papíron, hanem hivatalosan is a BYD-é.

Január végén Botka László polgármester aláírta az előszerződést a BYD és Szeged Megyei Jogú Város között az ipari park terület értékesítéséről, ezzel átadva azt a vállaltnak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konferenciatermében Szijjártó Péter és Botka László mellett a BYD részéről a vállalat első embere, Vang Csuanfu mondott beszédet az ünnepélyes szerződésaláírás keretén belül, valamint Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete.

“KÖZÖS CÉLUNK, HOGY MINÉL HAMARABB MEGÉPÜLJÖN A GYÁR”

Botka László akkor arról beszélt, hogy mekkora öröm, hogy a beruházás érdekében a BYD, Szeged önkormányzata és a magyar kormány a lehető legszorosabban működik együtt. “Közös a célunk, az, hogy minél hamarabb megépüljön a gyár, és elkezdjen termelni” – mondta el a polgármester. Szeged vállalta azt is, hogy jelentős infrastruktúra-fejlesztést is végez, mint a lőszermentesítés és a régészeti feltárás. Botka László történelmi jelentőségűnek nevezte az aláírást a város és a magyar gazdaságtörténet szempontjából egyaránt.

Az ipari park területének második részét a tervek szerint szeptember végéig kell átadniuk, a harmadik, egyben utolsó részletet pedig év végéig vállalták, hogy átadják.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb