Közélet

Fegyverlövések dördültek, és autós üldözés volt a szomszédban – még mindig próbálkoznak az embercsempészek, de most már Románia felől

Fegyverlövésekkel állítottak meg a Déva–Nagylak-autópálya rendőrei egy 24 éves, migránsokat szállító moldovai fiatalembert, miután 18 kilométeren át üldözték a kocsiját Temesvár bejáratáig.

A szekelyhon.ro azt írja, hogy a személygépkocsiban kilenc utas tartózkodott, közülük három elszaladt, amikor a jármű balesetet szenvedett, a többi hatról pedig kiderült, hogy afrikai vagy ázsiai származásúak.

LÖVÉSEKET ADTAK LE A RENDŐRÖK

Az autópályarendőrök szombaton éjjel fél tizenkettő körül megállásra vonatkozó jelzést adtak le az A1-es autópálya 503-as kilométerénél egy járműnek, a sofőr azonban semmibe véve a jelzést, tovább folytatta útját. A rendőrök a nyomába eredtek, 18 kilométeren át, Temesgyarmat (Giarmata) és Temesremete (Remetea) települések között üldözték a kocsit. Üldözés közben a rendőrök kilenc lövést adtak le a levegőbe, majd az autó Temesvár bejáratánál, a repülőtér előtti körforgalomnál összeütközött két másik kocsival, és az útról lesodródva megállt. A kocsit egy 24 éves román-moldovai kettős állampolgárságú férfi vezette, az autóban talált hat utas külföldi állampolgár volt – írja az Agerpres hírügynökség a Temes megyei rendőrség tájékoztatására hivatkozva.

PÁNIKROHAMOT KAPOTT AZ EGYIK UTAS

A hat utast – négy szíriai, egy egyiptomi, és egy jemeni állampolgárt –, valamint a gépkocsi vezetőjét átadták a temesvári határrendészeti felügyelőségnek, amely kivizsgálást indított. A rendőrség ugyanakkor büntetőeljárást indított migránscsempészetért a moldovai állampolgár ellen. A kocsi egyik utasát pánikroham tüneteivel kórházba szállították, emiatt a közlekedési rendőrség is büntetőeljárást indított gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt. Miután az is kiderült, hogy az autó nem rendelkezik érvényes kötelező járműbiztosítással, a sofőrt 4640 lejre büntették meg, bevonták jogosítványát és a kocsi forgalmi engedélyét is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb