Szegedi Arcok

Szegedi hallgató nyerte el az év szakdolgozata díjat, mutatjuk, miről szólt a tanulmány

Idén Dér Dorottya Noéminek, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának kereskedelem és marketing szakos hallgatójának ítélte oda a szakmai zsűri az év szakdolgozata díjat alapszakon. Témavezetője Huszár Sándor, a Gazdaságtudományi Kar marketing oktatója volt.

A „Legjobb szakdolgozat digitális marketingről” című pályázatot az IAB Hungary hirdeti meg minden évben, amelyre alapszakos és mesterszakos egyetemi hallgatók pályázhatnak szakdolgozatukkal. A pályázat célja felhívni a figyelmet a digitális marketing üzleti életben, illetve társadalmunkban betöltött szerepére. Továbbá a szervezet díjazni szeretné azokat a fiatal tehetséges hallgatókat, akik tudományos megközelítést alkalmazva tárnak fel olyan összefüggéseket, amelyek nemcsak a marketing szakma, hanem széles érdeklődői kör számára közvetít valamilyen fontos üzenetet.

A NYERTES MUNKÁBAN A KÖZÖSSÉGI MÉDIA TARTALMAK FIATAL NŐK ÖNÉRTÉKELÉSÉRE GYAKOROLT HATÁSÁT VIZSGÁLTA

Mint Huszár Sándor szerkesztőségünkkel megosztotta, Dér Dorottya Noémi a szakdolgozat marketing vonatkozásai mellett egy kifejezetten aktuális problémát vizsgál, mégpedig a közösségi média tartalmak fiatal nők önértékelésére gyakorolt hatását. A téma fontosságát jól mutatja, hogy egyre több fiatal küzd étkezési és önértékelési problémákkal, amelynek oka az egyre fokozódó közösségi média használat is lehet. Nap, mint nap jelennek meg olyan tartalmak a legnépszerűbb közösségi média felületeken, ahol influenszerek és az egyes vállalkozások csatornái túlzó, sokak számára elérhetetlen testalkatot és életmódot mutatnak be – ezáltal pedig önértékelési problémák alakulhatnak ki.

93 NŐ KÖRÉBEN KÉSZÍTETT VIZSGÁLATOT

Dér Dorottya Noémi egy kérdőíves és egy szemkamerás vizsgálatot készített 93 fiatal nő körében, amely során különböző tartalmú közösségi média bejegyzéseket tekinthettek meg az alanyok. Ezen bejegyzések között voltak ún. fitspiration, body pozitív, illetve semleges tartalmak. A felmérés előtt és után pedig az alanyok egy kérdőívet töltöttek ki, a kérdések különböző életmóddal, önértékeléssel és aktuális hangulattal kapcsolatos véleményekre kérdeztek rá.

A TÖKÉLETES KINÉZETTEL FOGLALKOZÓ BEJEGYZÉSEK HATÁSÁRA NEGATÍV IRÁNYBA VÁLTOZOTT A MEGKÉRDEZETTEK HANGULATA

Az eredmények alapján elmondható, hogy akik a testedzéssel és tökéletes kinézetet hangsúlyozó bejegyzésekkel találkoztak a kutatás során, azoknak a testmozgással és étkezéssel való elégedettsége csökkent, valamint hangulatuk negatív irányba változott. Ezzel szemben, akik a body pozitív tartalmakkal találkoztak, azok közérzete javult, önértékelésük pedig változatlan maradt. A kontrollcsoport esetén szintén nem volt tapasztalható változás.

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA TARTALMAK KÁROSAK LEHETNEK AZ ÖNÉRTÉKELÉSRE

A felmérés eredményei rávilágítottak arra, hogy a közösségi médiában látható tartalmak károsak lehetnek a fiatalok önértékelésére. Sőt, azok a fiatalok, akik ezekkel a tartalmakkal lépnek interakcióba, várhatóan nagyobb arányban fognak a jövőben is találkozni ilyen bejegyzésekkel, ami tovább erősítheti bennük azt az ideális testképet, amely csak nehezen érhető el. Ezáltal internalizálják a látottakat és tekintik általánosan elfogadottnak.

A dolgozat eredményeit nemcsak az IAB Hungary által részesült elismerésben, 2023-ban a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést ért el a szerző, valamint a hazai legjelentősebb, marketing oktatók konferenciáján is ismertethette a hallgató az eredményeit a tudományos közösség előtt.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

A fotókat köszönjük Huszár Sándornak!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb