Kikapcs

Mesebeli utazás a tánc szárnyán – a Tiszavirág Néptáncegyesület elnöke fedi fel kulisszatitkaikat az Újszegedi Szabadtéri Színpad nyitó gálaestjéről

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgetett a Szegedi Szabadtéri Játékok csapata.

Nem túlzás állítani, hogy az egyik legtevékenyebb és legnagyobb néptánccsoport a Tiszavirág térségünkben. Hány aktív tagot fog ma össze az Egyesület, és hogyan telnek a táncos mindennapok?

Nyolc éve hoztuk létre az Egyesületet és most közel 250 tagja van: Szeged, Deszk és Röszke települések néptáncosai, táncos gyermekei, valamint tanítunk néptáncot a Karolina Általános Iskolában is. Mindennapjaink hál’ Istennek nagyon jól telnek, szép programokon, eseményeken vehetünk részt. Ebben az évben például gyermekcsoportjaink egyike bejutott a budapesti Gyermek Néptáncantológiára, ugyanígy ifi korosztályunk is jelen volt az Ifjúsági Antológián. Számukra ez mindig nagy dolog, hiszen egy-egy meghívás az előző év összegzése: a Szövetség által kijelölt szakmai zsűri választja ki az előző év 10-14 legjobb koreográfiáját, legjobb csapatát – nagy büszkeség, hogy már évek óta folytonos a megjelenésünk ezeken az alkalmakon. Most értünk haza a Táncháztalálkozóról, ahol felnőtt csoportunk a Martin György-gálán is képviselte együttesünket, nagyon jól sikerült műsorral, jó visszhanggal, ami számunkra nagy megtiszteltetés!

Emellett készülünk saját fesztiválunkra is, amelyet kétévente rendezünk Deszken, falusi környezetben. A Rözögtessük mög! a dél-alföldi szóló- és páros táncok versenye, nívós szakmai zsűrivel. A lényege, hogy saját hagyományunkat, a dél-alföldi tánc- és zenei hagyományt népszerűsítsük és fenntartsuk a Kárpát-medencén belül is – bár maga a fesztivál nemzetközi.
Gyermekszólistáink közben épp a jövőheti Gyermek Szólótánc Fesztivál csongrádi elődöntőjére készülnek; ifi szólistáink már túlestek a megmérettetésen: az Ifjúsági Szólótáncversenyen Bencz Gergely táncosunk ezüstpitykés táncos elismerést és különdíjat is nyert.

Tehát jeles szakmai fórumokon vagyunk túl, és készülünk a nyári programokra: egy nemzetközi versenyfesztiválra Bursában, Törökországban; és a Tiszavirág néptánctáborra is, amelyet már harmadik éve Ágotafalván tartunk, és mindennapjainkat is kitölti testvérközösségünk, az ÁGOTA Alapítvány különböző rendezvényein való részvétel akár mint táncos, akár mint önkéntes. Büszkeséggel tölt el az is, hogy felnőtt táncosaink közül 10-15 fő már évek óta önkénteskedik az ÁGOTA táborokban, nagy szó ez a mai világban! És persze óriási kedvvel, izgalommal készülünk az Újszegedi Szabadtérin megvalósuló, A mi mesénk című gálánkra!

Fotó: Gorácz József

A Szegedi Szabadtéri Játékokon először megrendezett, önálló est azért új kihívást jelent még az Egyesület tapasztalt táncosainak is. Milyen műsorral lepik meg június 16-án az újszegedi közönséget?

Az előadás egyúttal a Tiszavirág Néptáncegyesület évadzáró gálaműsora. Azt vallom, hogy év végén, amikor a gyerekek megmutatják, hogy egész évben mit tanultak, min dolgoztak szívükkel-lelkükkel, annak egy ünnepnek kell lennie! Hogy ezt a Szegedi Szabadtéri Játékok nyári programjában valósíthatjuk meg, nagyon izgalmas ötlet volt: maga a környezet is fantasztikus! A színpadi jelenlét nem gondolom, hogy a táncosok részéről más lenne, de az, hogy kint lehetünk a természetben, gyönyörű nyári estén, rengeteget tud hozzáadni.

Bemutatjuk az összes elkészült koreográfiánkat, jelen lesz a Tiszavirág Néptáncegyesület minden szépséges táncosa az ötévestől a hetvenéves korosztályig. Műsorunk alkotója, megálmodója, Furik Rita, koreográfus-rendező, jelmeztervező. Rita együttesünk arculatának, lelkiségének legmeghatározóbb személye. Munkáját segíti Horváth Zsófia.

Ráadásul nagyon nagy örömünk, hogy a Kossuth-díjas Berecz András bácsi elfogadta a meghívásunkat! Egy szerkesztett műsort készítünk vele, azaz konferálás helyett a táncszámokat András bácsi meséi, énekei kötik össze. Óriási dolog ez, hiszen táncos-zenés berkeken belül és kívül sem kell senkinek bemutatnunk őt és munkásságát, ráadásul Szegeden már régen láthattuk. Ezért is nagy szeretettel invitálom a nézőket, hiszen azon felül, hogy a Tiszavirág összes táncosát, kicsit, nagyot és még nagyobbat láthatják, András bácsi gyönyörű meséivel, énekeivel szívüket-lelküket megtöltve térhetnek majd haza azon az estén.

Fotó: Majnik Zsolt

Ahogy nincs magyar mese ízes, jó mesemondó nélkül, úgy a kiváló táncosoknak is szükségük van kíséretre. Kik lesznek zenei téren az Egyesület „cinkostársai” A mi mesénk megszövésében?

Ez nagyszerű megfogalmazás, tényleg mondhatjuk így is, de valójában már barátok, családtagok! Amióta én a Vajdaságban is tanítok – mostmár közel 25 éve – egymás tenyerébe csaptunk Juhász Gáborral, és mindig a Juhász Zenekar húzza nálunk a talpalávalót. Ők nem meghívott zenészek, sokkal inkább a barátaink, a cinkostársaink több évtizede – remélem, még legalább száz évig így is lesz! Egy fantasztikus zenekar, fantasztikus emberekkel, fantasztikus muzsikával!

Fotó: Majnik Zsolt

Milyen tájegységeket járhatnak majd be zenéjük és a tánc ereje segítségével a nézők?

Bebarangoljuk a Kárpát-medencét! Ha a felnőtt együttest nézzük, akkor láthatnak például méhkeréki román táncokat a kedves vendégek, Dunántúlról somogyi táncokat somogyi szokásokkal: egy nagy farsangi mulatságot, és Kalotaszegre is ellátogatunk – azt gondolom, szép utazás lesz! Az ifjúsági korosztállyal Erdélyben barangolunk egy fantasztikus györgyfalvi legényessel és járunk majd Magyarszentbenedeken is. A legkisebbekkel főképp itt maradunk Kis-Magyarországon, Rábaközbe, a Dunántúlra, Mezőföldre is elkalandozunk, de érintjük a Szilágyságot, Partiumot is. Hogy a Felvidéket se hagyjuk ki, a lányoknak lesz egy gömöri karikázója, amelyet nevezhetünk egy kész lánymulatságnak. De természetesen megjelenik a Dél-Alföldnek, szűkebb hazánknak tánca és zenéje; és szólistáinkat is szeretnénk megmutatni, akikre nagyon büszkék vagyunk, hiszen plusz időt, energiát nem kímélve gyakorolnak. Velük Bukovinától kezdve a Mezőségen keresztül azt gondolom, nagy és szép utazás vár ránk a Kárpát-medencén belül.

Fotó: Kukucska András

Végül, de legkevésbé sem utolsósorban: kiknek ajánlod A mi mesénket?

Mindenkinek! Azt gondolom, nagyon fontos a magyarságunk, az identitás, de a koreográfiáinkban, András bácsival, a Juhász Zenekarral kiegészülve, bárki megtalálhatja – kisebbek, nagyobbak és még nagyobbak – magában a táncban, a zenében vagy a mesékben, énekekben azt, ami neki tetszetős, ami a szívéig, lelkéig ér. Szerintem minden korosztályt megszólítunk, akár a táncos korcsoportok által, akár a koreográfiák üzenete vagy a dramaturgia által. Nagyon fontos számunkra, hogy mindig szeretettel legyünk egymás felé és a világ felé, és ezt érezni, látni és hallani is fogják a nézők. Ha valaki szívesen részt venne egy jókedvű, színes, szeretettel teljes programon, annak én is nagy szeretettel ajánlom ezt az estét!

Forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb