Szegedi Arcok

Azta, sikerült! Megérkezett Gyulára Muráti Balázs, egy nap alatt 106 km-ért gyalogolt

Hihetetlen kitartás és elképesztő akaraterő! A szegedi Muráti Balázs péntek reggel indult gyalog Szegedről Gyulára, hogy egynapos gyalogtúrájával támogassa a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkáját és közben hirdesse az egészséges életmód fontosságát. Mint este hét óra után a jótékony gyalogló elárulta szerkesztőségünknek, karnyújtásnyira van új rekordjától: Balázs ugyanis 106 kilométeres távot tűzütt ma ki célul, mellyel megdönti az eddigi 83 kilométeres napi csúcsát.

SIKERÜLT A KITŰZÖTT CÉL EGY NAP ALATT

Tegnap délután kaptuk tőle azt az információt, hogy elért Gyulára, ezzel teljesítette a kitűzött célt. A távot Balázs, egy nap alatt tette meg, le a kalappal előtte, minden elismerésünk az övé.

ITT VANNAK A FOTÓK A TELJESÍTETT CÉLRÓL, A GYULAI VÁR MELLŐL JELENTKEZETT NEKÜNK

MEGNÉZHETED AZ INDULÁSÁT ÉS A GYALOGLÁSÁT GYULÁRA

Figyelemmel kísértük Balázs túráját az indulástól, most egészen a megérkezéséig. Készítettünk vele egy interjút, beszélgetés közben is rótta a kilométereket. A korábbi cikkünkben, jobban megismerheted a szegedi hősünket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb