Szegediek a világ körül: “mi az a sali? Valami sajt, vagy fűszer? – így látja Szegedet délvidéki magyarként az Albert, a déli nevű, több tízezres követővel rendelkező blog szerzője
“Soha nem fogom sehol úgy otthon érezni magam, mint Topolyán. Most is topolyainak vallom magam, soha nem mondtam azt magamra, hogy szegedi vagyok, de annyi évet töltöttem már itt, hogy ismerem a szegedi életérzést, az itt élő embereket. Szeretem is Szegedet, és most, hogy Halason vagyok, hét év után, úgy térek ide vissza, mintha hazajönnék. Jólesik Szegeden lenni” – árulta el Dr. Mengyán Albert, a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház sebész rezidense.
A fiatal orvos közel nyolc éve érkezett Szegedre a vajdasági Topolyáról, hogy itt kezdje meg egyetemi tanulmányait. Alig 70 kilométerre került mindössze otthonától, csak a határ másik oldalára, délvidéki magyarként mégis olyan volt, mintha teljesen új világba csöppent volna. Albert most átélt élményeiről mesélt nekünk.
HAMBIBA SALIT, AVAGY EGY NYELVET BESZÉLÜNK, DE NÉHA MÉGSEM
Felidézte, hogy egy kis településről érkezve mekkora váltás volt számára egy akkora város, mint Szeged. Hónapok kellettek hozzá, hogy belerázódjon, mit, hol talál meg, hogyan érdemes például a legrövidebb úton az egyetem és az akkori otthona között közlekednie. De nem ez volt az egyetlen furcsaság, szokatlan dolog a kezdetekben. “Egy nyelvet beszélünk, de néha mégsem. Nálunk a Vajdaságban nem rövidítgetjük ennyire a dolgokat. Még a felkészítőim alatt egyszer egy gyorsétterembe bementem és megkérdezte tőlem a felszolgáló, hogy kérek- e a hambiba salit. Én csak néztem, hogy nem értem, még a hambit még kitalálom, hogy hamburger, de mi az a sali? Valami sajt, vagy fűszer? Nem játszottam a hülyét, őszintén kérdeztem, hogy mi az a sali” – emlékezett vissza Albert.
A VAJDASÁGIAK EGY RÉSZE MEGPRÓBÁL ALKALMAZKODNI AZ ITTENI SZOKÁSOKHOZ, HÁTTÉRBE SZORÍTVA SAJÁT IDENTITÁSÁT
Elmondta, úgy látja, az itt élő vajdaságiak egy része megpróbál alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, de ez egy természetes folyamat azok között, akik egy idegen városba, környezetbe csöppennek. “Én ennél ragaszkodóbb típus vagyok. A mai napig hangosabban beszélek, a dialektus érződik a beszédemen. Közvetlenebbek vagyunk, hamarabb kimondjuk azt, amit gondolunk, ami néha konfliktust szül. De nyilván sok mindent eltanul az ember. Magyarországon ez az elvárt udvariasság sokkal erőteljesebb, mint nálunk. Nem feltétlenül kedvesebbek az emberek, csak elvárásból sokkal udvariasabbak. Sokkal többször megköszönünk például dolgokat és nem feltétlenül mindig őszintén. Ezt meg kellett szokni, de azóta én is többször mondom, hogy köszönöm, s amikor otthon ezt őszintén adom át, mindig jólesik az embereknek”.
“NEM CSUPÁN MEGŐRIZZÜK, HANEM MEG IS ÉLJÜK A HAGYOMÁNYOKAT”
Albert elmondta, tapasztalatai szerint egy vajdasági, külhoni magyarnak a mentalitása egészen más, mint azoké, akik az anyaországban élnek. “Mi Trianon után leszakadtunk az új gondolatmenettől, ami Magyarországon történt, az hozzánk nem jutott el. Mi ugyanazt a régi, magyar mentalitást visszük, amit örököltünk régről. Nálunk például a lakodalmakban a mai napig népzene és mulatós zene szól, az emberek csárdásoznak, még a fiatalok is. Nem csupán megőrizzük, hanem meg is éljük a hagyományokat” – avatott be bennünket Albert. Hozzátette, ez számára nagyon fontos és teljesen természetesen hozzátartozik a mindennapjaihoz.
“AKIK AJÁNDÉKBA KAPTÁK A SZABADSÁGOT, NEM ÉRZIK ÁT AZT, AMIT MI”
Életszemléletéről, azokról a különbségekről, hasonlóságokról, érzésekről, melyek történelmünk során kialakultak magyar és magyar között a határ két oldalán Albert blogot vezet Albert, a déli néven a Facebook-on. A fiatal délvidéki magyar orvos gondolataira pedig nagyon sokan kíváncsiak, blogja már tizenháromezer követőnél jár. “Úgy érzem, mi vajdaságiak, kicsit egzotikusak, érdekesek vagyunk az itt élő emberek számára. Mindenki magyar, de mindenki egy kicsit másképp. Akik ajándékba kapták a szabadságot nem érzik át, hogy milyen az, amikor gyerekként leköpik, vagy betörik a fejét valakinek azért, mert magyar. Egyrészt azok olvasnak, akik átélték mindezt, másrészt azok, aki hasonló cipőben járnak, vajdaságiként a határ túloldalán próbálnak boldogulni” – árulta el Albert.
“AZ EMBEREK NEM IS TUDJÁK, HOGY SZEGEDTŐL 20 KILOMÉTERRE MEKKORA NYOMÁS ALATT ÉLTEK A MAGYAROK”
Véleménye szerint itt Magyarországon az emberek jobban mernek a jövőbe tekinteni, náluk nagyon nagy a kilátástalanság a háború után, nagyon nagy az elvándorlás és az utóbbi években a migráció is kézzel foghatóan éreztette hatását az ott élő emberek mindennapjaiban. “Az emberek nem is tudják, hogy Szegedtől 20 kilométerre mekkora nyomás alatt éltek a magyarok. Most egy féléve már csökkent a migrációs nyomás, de előtte hét évig együtt kellett élnünk velük” – tudtuk meg a délvidéki orvostól. “Itt sokkal többet panaszkodunk, mint a vajdaságiak. Tőlünk délebbre nem divat a panaszkodás. Itt, ha körülnézek, azt látom, hogy az emberek kávézgatnak, vásárolnak, van fedél a fejük felett, meleg vizük, autójuk, szép ruhájuk, mégis elégedetlenebbek az életükkel” – vélekedett.
EZ AZ OTTHONOM
Albert mindezek után is azt mondja, hogy Magyarország csodás hely. Gyönyörű a táj, tele történelmi emlékekkel, természeti erőforrásokkal. Albert azt is elárulta, alföldi gyereknek vallja magát, úgyhogy biztosan itt képzeli el a környéken az életét. Hogy a határ melyik oldalán, még nem tudja, ez még a jövő titka. “Bárhova megyek, akármilyen szép hegyeket látok, mikor meglátom a búzatáblákat és a templomtornyot, nekem az az otthon” – zárta gondolatait az orvos.
