Kikapcs

Az eddigi legnagyobb volumenű Munkácsy-kiállítás érkezik Szegedre, ami Magyarországon látható volt, mutatjuk, mikortól nézhetjük meg

Munkácsy Mihály több mint nyolcvan alkotását mutatják be a szegedi Móra Ferenc Múzeum új képzőművészeti kiállításán, amely a Múzeumok Éjszakáján debütál városunkban, azaz június 22-től látható a művészetkedvelő közönség számára – jelentette be Fogas Ottó igazgató hétfőn. Hozzátette, a nagyrészt magángyűjteményből érkező műalkotások, kiegészítve a Múzeum Munkácsy festményeivel az eddigi legnagyobb volumenű Munkácsy-kiállítást ígérik az érdeklődőknek, ami eddig Magyarországon látható volt.

180 ÉVE SZÜLETETT MUNKÁCSY MIHÁLY

A szakember a tárlatról rendezett sajtótájékoztatón elmondta, már hagyomány, hogy a Múzeumok éjszakáját az intézmény országos vagy akár nemzetközi érdeklődésre számot tartó kiállítással köszönti. Ez elmúlt években ezek jellemzően régészeti tárlatok voltak, idén azonban képzőművészeti kiállítást rendeznek, a 180 éve született Munkácsy Mihály festményét, grafikáját, rajzát mutatják be.

A TÁRLAT GERINCÉT MAGÁNGYŰJTEMÉNYBŐL SZÁRMAZÓ, RITKÁBBAN LÁTHATÓ MŰVEK ADJÁK

A tárlat gerincét Pákh Imre tulajdonában álló képek adják, melyekkel, mivel magángyűjteményben találhatók jóval ritkában találkozhat a közönség, mint a közgyűjteményekben őrzött művekkel – közölte a muzeológus. A november közepéig látogatható kiállításon szerepelnek majd a Móra-múzeum saját tulajdonú Munkácsy-festményei is, így a Honfoglalás szín- és szénvázlata, valamint a Felszolgálólány című kép is.

RENDKÍVÜLI GONDDAL KELL BÁNNI A MŰALKOTÁSOKKAL

A Felszolgálólány című képről Tiszai Rebeka restaurátor elmondta, Munkácsy Mihály 1876-ban festette a képet, amely 1900-ban szerepelt a Nemzeti szalon téli tárlatán. A műtárgy ezt követően egy magángyűjteményből került a múzeumba Tömörkény István igazgatósága idején. Bár vázlatról van szó a festő rendkívül finoman ábrázolja a fiatal lány arcvonásait. A kép fatáblára készült, amely rendkívül érzékeny a levegő páratartalmára. A műtárgyat gondosan kell kezelni, mert a nedvességet magába szívó fatábla megvetemedhet és repedések keletkezhetnek rajta – tudatta a szakember.

MUNKÁCSY MŰVEI KÖNNYEN BEFOGADHATÓAK, ÉS NEMZETKÖZI SZINTEN ELISMERTEK

A Móra-múzeum legutóbb 2012-ben rendezett Munkácsy-kiállítást, melyet akkor csaknem 50 ezren láttak. S, hogy miben rejlik Munkácsy Mihály művészetének örökérvényű üzenete, műveinek halhatatlansága, mely a mai napig vonzza a közönséget? Fogas Ottó elmondta, Munkácsy az a típusú festőművész, aki az akadémizmus abban a vonalában festett, mely talán az átlag emberek számára a legjobban érthető.

“Nyilván, minél elvontabb egy festmény, annál kevesebb ember számára jelent vizuális élményt. Munkácsy, főleg a szalonképeivel, vagy a tájképeivel egy rendkívül szerethető, könnyen érthető művész, alkotásairól bárki el tudja képzelni például, hogy otthonát díszítse. A nagyközönség számára egy könnyen érthető művészeti ágat képvisel. Az ő hírneve pont abból fakad, hogy külföldön alkotott, a festményei döntő többségét el tudta adni, magánkézben és galériákban forogtak, így folyamatosan fenn tudta tartani azt a nemzetközi érdeklődést, ami miatt Magyarországon is fontosnak tartjuk” – foglalta össze a Móra Ferenc Múzeum igazgatója.

Munkácsy Mihály nagyszabású kiállítása tehát június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján debütál a Móra Ferenc Múzeumban és látogatható egészen november 17-ig.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb