Mindenmás

Terítették a drogot: menet közben kapcsolták le tegnap a vásárhelyi férfit, és az algyői nőt a zsaruk

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.

Mint a rendőrségtől megtudtuk, a megalapozott gyanú szerint egy 32 éves férfi és egy 35 éves nő 2024. március 12-től haszonszerzés céljából kábítószerrel, valamint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.

VÁSÁRHELYRE MENTEK VOLNA, DE LEKAPCSOLTÁK A ZSARUK

A páros május 2-án Hódmezővásárhely felé tartott, amikor a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai elfogták őket. Rajtuk kívül a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a gépjármű vezetőjét is, akinél a kábítószer-vizsgálat pozitív eredményt mutatott. A páros ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a fogyasztó ellen pedig kábítószer birtoklása vétség miatt indult eljárás a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók őrizetbe vették a két kereskedőt, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb