Kikapcs

Rekordsokan futottak az Ultrabalatonon, köztük az SZTE sebészei és a Szegedi Vízmű munkatársai is

13 fős egészségügyi különítmény – köztük 11 sebész és két műtős – indul szombat hajnalban a 211 kilométeres NN Ultrabalatonon – számoltunk be róla még korábban. Most kiderült, az említett eseményen rekordsokan, még 25 ezernél is többen vettek részt csütörtöktől vasárnapig – írja a Telex.

Az összes kategóriát, az egyénit, a kis- és nagycsapatos váltókat nézve összesen rekordsokan, több mint 25 ezren vettek részt csütörtöktől vasárnapig a XVIII. NN Ultrabalatonon. A futók most is Balatonfüredről indultak és a tavat megkerülve oda is érkeztek vissza 211 km után. Egyéniben Erős Tibor 17 óra 35 perc 2 másodperccel ért be az első helyen. A legjobb női eredményt Nagy Katalin érte el 20 óra 20 perc 30 másodperces idővel. A pályacsúcsot továbbra is Mihalik Norbert tartja a 2023-ban elért 16 óra 27 perc 54 másodperccel. Egyéniben közel 300-an indultak, összesen pedig 2500 csapat vágott neki a távnak, közel 30 országból érkeztek futók, de Szegedről is sokan utaztak fel a megmérettetésre. Az egyéni futók és a 2-5 fős csapatok is pénteken rajtoltak el, míg a 6-13 fős csapatok szombaton vágtak neki a körnek.

EGY CSOMÓ SZEGEDI IS RÉSZT VETT AZ ESEMÉNYEN

Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, idén egy 13 fős egészségügyi különítmény – köztük 11 sebész és két műtős – is indult szombat hajnalban a 211 kilométeres NN Ultrabalatonon, akiket Kisházi Sándor kollégánk faggatott a versenyről. Nem csak ők, hanem a Szegedi Vízmű munkatársai is delegáltak egy csapatot a megmérettetésre – számoltak be róla közösségi oldalukon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb