Mindenmás

Szeged egy olyan város, ahol a helyiek szeretik jólesően, nyilvánosan elvégezni “dolgukat”: Újszegeden szúrtak ki egy esetet

Már megint valaki nem bírta ki hazáig és Újszeged utcájára “hívta a természet”. Úgy tűnik, Szeged egy olyan város, ahol a helyiek szeretik nyilvánosan, közönség előtt elvégezni a dolgukat. Egy csoportban szúrtuk ki a sajnos mostmár egyre többször előforduló eseteket, hiszen alig egy hete írtunk a kakafantom visszatéréséről. Nyugi, most nem ő csapott le az újszegediekre, de ugyanúgy ennek sem értjük az okát.

LEPAKOLT, NEKIKÉSZÜLT ÉS VÉGEZTE A DOLGÁT, ÚGY, AHOGYAN AZT KELL

Egy szemtanú az Újszeged-Odessza nevű Facebook csoporttal osztotta meg felháborodását. Volt olyan szerencsés, hogy végignézhette a nyilvános ürítést. Egy idősebb hölgy egyik nap, délután négy óra körül, úgy gondolta, hogy az egyik utca füves területe megfelelő lesz számára a kis és nagy dolgok elvégzésére. A szemtanú azt írta, hogy tőle nem messze volt egy nagy sárga szemeteskuka, legalább amögé bebújhatott volna.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb