Közélet

Szegeden is durva áremelés jön a Diginél – nem járunk jól, ha ki kell hívni a szerelőt (frisstíve)

A havidíjak jelentős megemelése után a kiszállási díjon, valamint az óradíjon is emel a 4iG tulajdonában lévő Digi. Mint kiderült, a cég egyik ügyfelének kiküldött tájékoztatás szerint július 6-ától 11 500 forintos kiszállási díjat kell fizetnie az ügyfeleknek, ami 6 ezer forinttal haladja meg az eddig érvényben lévő 5 500 forintos díjat.

Ez azt jelenti, hogy több mint duplájára, az eddigi összeg 209 százalékára nő annak költsége, ha ki kell hívni a szerelőt a helyszínre – írja a Media1-re hivatkozva a 24.hu. A rezsi és a munkaóradíj mértéke 7 ezer forint lesz óránként, ami 2 ezer forintos emelést jelent az eddigi 5 ezer forintról. Ennél a díjtételnél tehát az eddigi összeg 140 százalékát kell fizetnie az ügyfeleknek munkadíjként.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A DIGI

A cikkünk megjelenése után szerkesztőségünknek az alábbi tájékoztatást küldte a Digi: “A távközlési vállalat arról tájékoztatta előfizetőit a napokban kézbesített számlalevelekben, hogy 2024. július 6-tól megemelt kiszállási díjat számláz ki azokban az esetekben, amikor az ügyfélnek felróható okból műszaki hiba keletkezik (pl. az ingatlanban felújítás során vezetékszakadás, elhangolódott a tv készülék, az előfizető által tartott kisállat elrágja a vezetéket stb.). Amennyiben a műszaki probléma a DIGI oldaláról merül fel, a szervízhálózat által nyújtott helyszíni hibajavítási szolgáltatások a jövőben is díjmentesek. A szolgáltató által megemelt kiszállási díj a működési költségek figyelembevételével és azok mértékével módosult, mely a piacon ismert díjakkal azonos mértékű vagy kedvezőbb.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb