Közélet

Már egy hete lezajlottak a választások – mutatjuk, meddig kell még néznünk a közterületekre kihelyezett plakátokat Szegeden

Még valamivel több mint három hetük van az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választáson induló jelölteknek és jelölőszervezeteknek arra, hogy Szegeden is eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.

Egy héttel a választás után az ország nagyon sok pontján, és Szegeden is láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra, villanyoszlopokra kihelyezett választási plakátok. A választási eljárási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát július 9-én 16 óráig kell eltüntetni e plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.

AZ ÖNKORMÁNYZAT MAGA IS ELTÁVOLÍTHATJA A PLAKÁTOKAT, DE AKKOR KISZÁMLÁZHATJA A KÖLTSÉGEKET

Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják. A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló “kampányoszlopokat” helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a jelölőszervezetek ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. Az önkormányzatok így próbálták megelőzni a “vadkampányolást”, vagyis azt, hogy a jelöltek, jelölőszervezetek aktivistái a plakátokat házfalakra, villanyoszlopokra, aluljárók falára vagy hidakra ragasszák fel.

Hogy mi történt a választások napján Szegeden? Megtalálod ebben a cikkünkben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb