Kikapcs

Az Ezeregy éjszaka a Szegedi Szabadtéri történetének legsikeresebb saját produkciója lett – ma elkezdődtek Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének próbái

Kedden elkezdődtek Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljének próbái, ami akkorát ment tavaly Szegeden, hogy idén is a műsorra tűzték. Az Ezeregy éjszakát július 5-től, hat estén láthatja a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta, Az Ezeregy éjszaka a fesztivál történetének legsikeresebb saját produkciója. A world musicalt a tavalyi hat teltházas előadáson 24 ezren látták, és idén is hatalmas az érdeklődés.

A NÉZŐK KÉTHARMADA AZ ORSZÁG MÁS RÉSZÉRŐL JÖN SZEGEDRE

A darabot tavaly kortárs magyar ősbemutatókén állította színpadra a fesztivál országosan elismert színészekkel, táncosokkal és a szegedi színház társulatának tagjaival – közölte az igazgató. Magyarország legrégebbi és legnagyobb szabadtéri színházi fesztiváljának idén augusztus 20-án az István, a király előadásával végetérő évada iránt már több mint 75 ezren érdeklődtek. Hozzátette: a felmérések szerint a nézők kétharmada az ország más részéről vagy a határon túlról érkezik Szegedre. 

FÜLBEMÁSZÓ DALLAMOK, ÉS SZEMET KÁPRÁZTATÓ LÁTVÁNY

A musical a csaknem kétezer éves történetfolyam legizgalmasabb arab, perzsa, indiai és kínai elemeiből építkezik. Kerettörténetében Sahriár király szerelmi bánattól szenved, míg elé nem vezetik a rabnő Seherezádét, aki – hogy életét mentse – példázatos történetbe kezd. Ebben megelevenednek a mesés kelet legendás figurái, Harún, a naiv királyfi, Jázmin, a meseszép hercegnő, Ali, az agyafúrt tolvaj, a gonosz Dzsáfár és természetesen a nagydumás Dzsinn. A musical zenéjét egyaránt jellemzik a fülbemászó, popos dallamok és a világzenei elemek.

KOMOLY RAJONGÓTÁBORA VAN A PRODUKCIÓNAK

Juronics Tamás rendező bízik benne, a darab nagyon sok előadást fog megélni. Erre enged következtetni, hogy a produkciónak már komoly rajongótábora alakult ki. A nézői visszajelzések kiemelik az előadás látványvilágát, ezzel a koreográfia és a táncosok mellett a díszleteket és jelmezeket tervező Bujdosó Nóra, valamint a fényeket és animációkat készítő Madarász “Madár” János munkáját dicsérve. A táncművész, koreográfus úgy fogalmazott, szeret mesékkel dolgozni, legutóbbi munkája, a Fekete hattyú története is alapvetően egy mesén alapul. Az Ezeregy éjszaka is olyan mint egy jó mese, a gyerekek és a felnőttek is saját szintjükön találják meg benne a nekik szóló üzenetet. Legfőbb tanulsága még is az, hogy a dolgok mélyére kell néznünk a szívünkkel, akkor láthatjuk meg az igazságot – mondta.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb