Kikapcs

Annyi programmal készülnek, hogy csak győzzünk választani: gőzerővel zajlanak az első Subasa,Sziksóstó,Öreghegy Polgárőr egyesület támogatói családi napjának előkészületei

Már gőzerővel zajlanak az első Subasa,Sziksóstó,Öreghegy Polgárőr egyesület támogatói családi napjának előkészületei. A szervezőktől megtudtuk, hogy a családi nap szeptember 7-én lesz Kiskundorozsmán, az Íjász pályán. Mint korábban Virágh László kiemelte szerkesztőségünknek, a rendezvénnyel szeretnék a polgárőrséget közelebb hozni az emberekhez, hogy megismerjék őket, azt a tevékenységet, amit ők nap, mint nap végeznek. Sőt, akár csatlakozni is lehet.

SOK-SOK PROGRAM KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen a hatóságok részéről a rendőrség, a tűzoltóság, és Magyar Honvédség is képviselteti magát. Az érdeklődők pedig sok-sok ingyenes programmal kapcsolódhatnak ki. Lesz:

  • kutyás bemutató,
  • zumba Tinával,
  • színes családi versenyek,
  • íjász bemutató, amit utána az érdeklődők ki is próbálhatnak,
  • gyermekeknek Kresz pálya,
  • ugrálóvár,
  • csillámtetkó,
  • arcfestés,
  • lányoknak hajfonás,
  • jön Pepi bohóc, aki csokit és cukorkát oszt majd a gyerekeknek,
  • pónilovaglás,
  • de az érdeklődők azt is kipróbálhatják, milyen is egy Kraz teherautóban, illetve egy kamionban ülni.

Ezenkívül a kilátogatóknak olyan finomságokkal készülnek, mint a vattacukor, kürtőskalács, retró fagyi, lángos, vagy a gofri.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: Subasa,Sziksóstó,Öreghegy Polgárőr egyesület FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb