Smart Szeged

Egy kis felfrissülés, a közel 40 fokban: „vandálbiztos, okos” párakapukat raktak ki Szegeden

A hőség miatt a Szegedi Vízmű ismét kihelyezte a párakapukat a városban, a már „megszokott” helyekre, a Klauzál, illetve a Mars térre. A Vízmű szakembereinek fejlesztő munkája eredményeként a párakapuk „vandálbiztos, okos” kapuk lettek, telefonnal ki-be kapcsolható működéssel, esőérzékelővel, előre programozott nappali üzemmódban, illetve remények szerint rongálásbiztosabb kialakítással – tudtuk meg a szegedi vállalattól.

A közleményben kiemelték, hogy tavaly nyáron sajnálatos módon azt tapasztalhattuk Szegeden, hogy minden eddiginél gyakrabban rongálták meg a kihelyezett párakapukat és ivókutakat, emiatt idő előtt beszüntették az üzemeltetésüket.

CSAK NAPPAL MŰKÖDNEK MAJD

Most bíznak benne, hogy idén tovább segíthetnek a forróság elviselésében a párakapuk a városban, illetve a fejlesztésnek köszönhetően – helyszíni kiszállások nélkül – leállíthatóak lesznek eső vagy hűvösebb idő esetén, illetve csak a nappali órákban működnek majd a párakapuk (a beépített elektronikai rendszer egyelőre „teszt” üzemmódban működik). A két párakapun túl a Múzeumok éjszakája rendezvény óta üzemel egy ivócsap a Móra parkban is – emelték ki.

A gyerekek egyébként már ki is próbálták a kihelyezett párakaput a Klauzál téren! Igazán mennyei felfrissülést tud hozni a tikkasztó hőségben!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb