Kikapcs

Hősök, akik a legkisebb életekért küzdenek nap, mint nap – a Szegedi Újszülött Életmentőkért is futhatsz a Continental Futófesztiválon

Szeptember legelső napján ismét felkapja a futócipőjét Szeged apraja-nagyja, ugyanis érkezik a 2024-es Continental Futófesztivál. A nagyszabású esemény nem lenne az igazi, ha nem egy igazán nemes célért futhatnának a szegediek, így idén is száz százalékban jótékony célra fordítják a futójegyekből származó bevételt a szervezők, sőt, rögtön két szervezetett is támogatnak: az összeg felével az idén 30 éves Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot támogatják, a bevétel fennmaradó része pedig a nagybeteg kisgyerekeknek a gyógyuláshoz erőt adó Reménysugár – a daganatos gyermekbetegekért alapítványhoz kerül majd. A két szegediekért dolgozó szervezet közül most a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány áldozatos munkájáról, s arrólt, mit jelent számukra a szegediek támogatása, Dr. Pintér Gábor, kuratóriumi elnökkel beszélgettünk.  

HÁROM MEGYÉBEN, TÖBB, MINT 30 ÉVE MENTI A KICSIKET A SZEGEDI ÚJSZÜLÖTT ÉLETMENTŐ SZOLGÁLAT

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány immáron több, mint 30 éve menti Délmagyarország 3 megyéjéből (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, valamint Jász-Nagykun-Szolnok Megye, Mezőtúr térségéből) az életveszélyben lévő újszülötteket, koraszülötteket a régió újszülötteket ellátó központjaiba a szegedi Gyermekgyógyászati Klinikára, valamint a kecskeméti és a gyulai Perinatális Intenzív Centrumokba. Mint Dr. Pintér Gábortól megtudtuk, az országban így a második legnagyobb területet Alapítványuk fedi le. Az elmúlt 30 év során közel 25.000 koraszülött, újszülött baba életét mentették meg speciális mentőautójukkal.

Tevékenységük elhivatott orvosok munkájának köszönhetően indult el 1992-ben: Dr. Kószó Péter, hódmezővásárhelyi gyermekorvos, karöltve az ország első gyermek-intenzív osztályát is létrehozó, később Szeged díszpolgárává választott, a magyarországi koraszülött mentés egyik legjelentősebb alakjának tartott Prof. Dr. Pintér Sándorral együtt, -aki 2022 év végén hunyt el-, álmodta meg és hozta létre az újszülött életmentő szolgálatot.

ÓRIÁSI SEGÍTSÉG

Dr. Pintér Gábor elmondta, Alapítványuk működéséhez minden olyan megmozdulás, mint a Continental Futófesztivál óriási segítséget jelent. Főleg azért, mert az Alapítvány állami finanszírozása csupán nagyjából a felére elég tevékenységük folytatásához. „Ezért hálás szívvel fogadunk minden támogatást, hiszen így tud mentőautónk teljes személyzettel 0-24 órában, a hét hét napján készen állni, s ha kell azonnal ugrani, s életeket menteni“ – avatott be bennünket a részletekbe az orvos.

A CÉL, HOGY MINDEN ESZKÖZ BIZTOSÍTVA LEGYEN, HOGY AZ ORVOSOK ÉS ÁPOLÓK TELJES FIGYELEMMEL A KICSIK MEGMENTÉSÉRE KONCENTRÁLHASSANAK

Mint mondta a Continental Futófesztiválhoz hasonló hatalmas összefogásnak köszönhető például, hogy az Alapítvány, -várhatóan a hétfői napon-, visszakaphatja rohammentő autóját, melynek motorfelújítására nagyon sok jószívű, adakozó szegedinek köszönhetően gyűlt össze a megfelelő összeg. „Rengeteg jótét lélek, legyen magánszemély, vagy cég képviselője, működött közre abban, hogy megjavítva, jó állapotban, és tesztelve visszakaphatjuk a mentőautót“ – árulta el Dr. Pintér Gábor. Így az Alapítvány tartalék mentőautója is, ha minden jól megy hosszú időre rendben van, ezért most amire a legnagyobb szükségük van, s amire fordítják majd a futófesztiválból befolyt adományokat, az a mindennapi működésükhöz szükséges eszközök beszerzése, illetve orvosaik, ápolóik megfelelő béreinek biztosítása, hogy ők minden figyelmüket a picik megmentésére fordíthassák, s minden egyéb feltétel adott legyen számukra áldozatos munkájukhoz. Dr. Pintér Gábor azt is elárulta, nagyon büszke a kollegáira, mert mindenki teljes szívvel és lélekkel küzd a picik életéért.

MÁR JEGYET IS VÁSÁROLHATSZ, AZ ESEMÉNYBEN PEDIG MINDEN INFÓT MEGTALÁLSZ

Ha te is szeretnél a picik életének megmentéséhez hozzájárulni, a teljes mértékben jótékonysági futójegyet IDE KATTINTVA tudod megváltani, a szeptemberi futófesztiválról pedig minden további információt IDE KATTINTVA, a hivatalos eseményben találsz.

MÁR MEGVAN A FUTÓFESZTIVÁL PONTOS ÚTVONALA IS

Lassan minden készen áll az idei Continentál Futófesztiválhoz, amely idén is egy nagyszabású közös bemelegítéssel indul. A futókat Kiss Virág, IFBB Pro fitnesz-testépítő mozgatja majd át a start előtt, miközben a Disco’s Hit és a Rádió 1 közismert arca, HAMVAI P.G. pörgeti a lemezeket a színpadon. A legsportosabb szegediek az idén három táv közül választhatnak, most pedig a pontos útvonalakra is fény derült.

A LEGKISEBBEK 500 FORINTOS, JELKÉPES JEGYET VÁLTHATNAK

Már egy hónap sincs hátra az idei Continental Futófesztiválig, most pedig az is kiderült, hogy a 14 év alattiakat a többi jegyárral ellentétben jelképes, mindössze 500 Ft-os összeg fejében várják a szervezők. A tavalyi évben ezernél is több szegedi nevezett be a három táv valamelyikére, szeptember legelső napján pedig pedig ismét érkezik a város egyik kedvenc nyári futófesztiválja.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb