Kikapcs

Szeged365 Kikapcs: megtelik a Széchenyi tér, indul az ötnapos Államalapítás Ünnepe, de jön a Ballon Fieszta és az István, a király is

Indul a hosszú hétvége, és ezzel együtt az 5 napos Államalapítás Ünnepe Szegeden. Lesznek koncertek, tűzijáték, kézművesek, borászok, és még díszünnepség is. Aki nem csak a Széchenyi téren nézelődne, annak is találtunk programot bőven, ugyanis

  • Díszmadár kiállítást rendeznek Szegeden,
  • Vásárhelyen megmérkőznek az erős emberek,
  • de lesz Ballon Fieszta is a városunkban,
  • és jön a Dorozsmai Parasztolimpia!

Meghoztuk az összes hétvégi programot, itt a Szeged365 Kikapcs!

ÖT NAPOS HADDELHADD SZEGEDEN

Idén 5 napos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat Szegeden, melynek helyszíne a tavalyi évhez hasonlóan a Széchenyi tér. Az ünnepi tűzijátékot a rakpartról lehet majd megtekinteni augusztus 20-án 21.00 órától. Fellép majd a Smink Zenekar, a Black Five, Urbán Edina és az Urban Legend’s, a Best of Mode, és a The Biebers is, és lesz díszünnepség is! A teljes, napokra lebontott itt találod:

AUGUSZTUS 16., PÉNTEK

  • 19.00 – Warm up DJ
  • 20.00 – Docpiano Band
  • 21.30 – In the night – DJ Mister B.

AUGUSZTUS 17., SZOMBAT

  • 10.00 – Habakuk Zenekar gyermekműsor
  • 11.00 – A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola műsora
  • 13.00 – Syl Mohai Trió koncert
  • 15.00 – XVI. Szegedi Fúvószenekari Fesztivál 
  • 20.00 – Smink Zenekar koncert
  • 21.30 – Rerto disco

AUGUSZTUS 18., VASÁRNAP

  • 10.00 – Trampalin és a Gézengúzok
  • 12.00 – A Diamond Tánc- és Sportegyesület műsora
  • 14.00 – Apollo Jam koncert
  • 16.00 – A Kozmosz Egyesület műsora
  • 18.00 – Urbán Edina és az Urban Legend’s
  • 20.00 – Black Five koncert
  • 22.00 – Latin disco

AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ

  • 11.00 – A Kozmosz Egyesület műsora
  • 12.00 – Foolish heart
  • 14.00 – A Royal Balettiskola műsora 
  • 15.00 – Peter & Pan koncert
  • 17.00 – Colorado Country Band koncert
  • 19.30 – Best of Mode koncert
  • 22.00 – Dark New Wave Party

AUGUSZTUS 20., KEDD

  • 10.00 – Csiga Duó Gyermekzenekar
  • 12.00 – Storyville Jazz Band
  • 15.15 – A Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar műsora
  • 15.50 – Az Országzászló felvonása
  • 16.00 – Díszünnepség (fellép Fekete Gizi színművész, és a Tiszavirág Néptáncegyesület csoportjai, ünnepi beszédet mond Gál Béla, Szeged város díszpolgára, valamint koszorúzás is lesz az István és Gizella szobornál)
  • 19.15 – The Biebers koncert
  • 21.00 – Tűzijáték a Huszár Mátyás rakparton
  • 22.00 – Útközband koncert

DÍNÓS PROGRAM A HOSSZÚ HÉTVÉGÉRE

Közeleg az ünnepi hosszú hétvége, a Szegedtől mindössze fél órányira található ásotthalmi Dínópark pedig szombattól egészen keddig nyitva lesz, sőt, izgalmas programokkal készülnek a Csongrád-Csanád vármegyei családoknak. A Gárgyán-fenyőerdő melletti, mintegy 6000 négyzetméteres területen az életnagyságú, mozgó és még hangot is kiadó dínók mellett arcfestéssel, ugrálóvárral és lovaskocsikázással is várják a legkisebbeket és családjukat.

MADÁRKIÁLLÍTÁS AZ ÜNNEPRE

A szegediek által kevésbé kedvelt galambok már jól ismert vendégek a Gogol utca környékén, péntektől azonban ennél sokkal szebb szárnyasokkal találkozhatunk majd a helyszínen, ugyanis augusztus 17. és 20. között Díszmadár kiállítást rendeznek.

ERŐS EMBEREK VERSENYE

Hódmezővásárhelyre érkeznek Közép-Európa legkeményebb erős emberei, hogy megmérettessenek az Erős Emberek Nemzetközi Versenyén! Az esemény izgalmas programokkal várja az érdeklődőket, a főbíró pedig nem más, mint a legendás Fekete László. Augusztus 17-én a Sun City Szabadidőközpont ad otthont a versenynek.

PARASZTOLIMPIA KISKUNDOROZSMÁN

Az ötkarikás játékoknak ugyan vége, de az olimpiai hangulat korántsem tűnt még el, szombaton ugyanis Kiskundorozsmán szurkolhatunk a versenyzőknek. No, nem Milák Kristófnak, hanem a legbátrabb helyi “olimpikonoknak”, akik összemérhetik erejüket és ügyességüket a Dorozsmai Parasztolimpián.

MUNKÁCSY-KIÁLLÍTÁS SZEGEDEN

Nagy sikerrel zajlik Szegeden a Munkácsy, a festőzseni című kiállítás. A tárlatot június 21-én nyitották meg és már a 10 ezredik látogatót köszöntötték. A Móra Ferenc Múzeum egy rövid kedvcsináló videóban is bemutatja a kiállítást, de érdemes személyesen is megnézni.

ISTVÁN, A KIRÁLY A SZABADTÉRIN

Szombaton és vasárnap is egy igazán különleges operát láthatunk a Szegedi Szabadtérin: az István, a királyt tűzték műsorra. Negyven év telt el azóta, hogy először színre vitték a rockoperát Szegeden, és tíz, mióta utoljára láthatta a művet a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége. A Zikkurat Produkció előadása Novák Péter rendezésében tekinthető meg Szegeden. A darab még augusztus 19. és 20. mellett augusztus 18. estéjén is látható lesz a Dóm téren. A címszerepet Koltai-Nagy Balázs alakítja, Koppányként Baricz Gergő lesz látható, de színpadra lép Sena Dagadu, Horányi Juli, Borbély Richárd, Köteles Leander, Kardos-Horváth János és Herczku Ágnes is. A díszleteket Tóth Kázmér, a jelmezeket Horányi Juli tervezi – áll a közleményben.

BALLON FIESZTA – MÁR A VILÁGBAJNOKSÁG ELŐTT MEGCSODÁLHATUNK KÉT BALLON KOSARAT

Bár a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokság majd szeptember 8-án érkezik meg Szegedre, a Napfény Városa már most látványosan készül a nem mindennapi világversenyre. Augusztus 16-tól a város legszebb utcáját „hőlégballon erdő” borítja majd a világbajnokság végéig, és egyedi fagylalt is készül majd a több mint 30 országból érkező, 120 pilótát felvonultató világverseny tiszteletére. Pénteken, délután 5 órától kezdődik a Ballon Fieszta, ahol a látogatók testközelből megcsodálhatnak két igazi verseny ballon kosarat, de lesz repülőgép-simogató, óriás színező és megannyi kreatív foglalkozással is készülnek az érdeklődőknek.

NYÁR, HÉTVÉGE ÉS A HUNGI

Az éjszakai pörgés szerelmeseinek is kedvez a hétvége, hiszen:

  • pénteken Open Air parti lesz,
  • szombaton pedig Mini Skirt Night.

Helyszín: Hungi, Stefánia 8., Szeged.

ALIEN: ROMULUS A BELVÁROSI MOZIBAN

Minden Alien rajongó egy emberként sikíthat fel, hiszen már látható az Alien: Romulus a Belvárosi Moziban Szegeden. Ridley Scott producer, A nyolcadik utas: a halál, a Prometheus és az Alien: Covenant direktora, valamint Fede Alvarez rendező (Vaksötét) hátborzongató moziélményt kínál a lankadatlan népszerűségű Alien-sorozat legújabb fejezetével.

BORDERLANDS A CINEMA CITYBEN

Így írnak a filmről: Lilith (Cate Blanchett), a hírhedt, titokzatos múltú kincsvadász, vonakodva tér vissza hazájába, Pandorára, a galaxis legkaotikusabb bolygójára. Küldetése megtalálni Atlas (Edgar Ramírez), az univerzum leghatalmasabb gengszterének eltűnt lányát. Lilith váratlanul szövetségre lép a söpredék néhány tagjával: Rolanddal (Kevin Hart), a tapasztalt zsoldossal, Tiny Tinával (Ariana Greenblatt), az elvadult, pusztító kis tinivel, Krieggel (Florian Munteanu), Tina tagbaszakadt védelmezőjével, Tannis-szel (Jamie Lee Curtis), a különc tudóssal, aki már mindentlátott, valamint Claptrappel (Jack Black), a tudálékos robottal. Együtt, ezeknek a valószínűtlen hősöknek kell megküzdeniük egy idegen fajjal és veszélyes banditákkal azért, hogy Pandora egyik legrobbanékonyabb titkát felfedjék. Az univerzum sorsa lehet kezükben, ők mégis valami nagyobbért szállnak harcba: egymásért. Üdvözöljük a BORDERLANDS-ben, amely minden idők egyik legkelendőbb videojáték-franchise-án alapul.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb