Közélet

Megtört a jég: együtt halászlézett Botka László és Márki-Zay Péter, a 2022-es választások óta először mutatkoztak együtt

Megtört a jég: együtt halászlézett Botka László és Márki-Zay Péter. Az esemény azért is kuriózum, mert a két polgármester 2022-es országgyűlési választások óta először mutatkozott együtt.

“Ma Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi és Molnár Áron algyői polgármesterrel egyeztettünk arról, hogyan tudjuk szorosabbá fűzni Szeged és a két szomszédos település együttműködését” – tudatta Botka László polgármester közösségi oldalán, hétfőn.

“Barátom, szomszédom, harcostársam” – mondta 2022-ben az ellenzéki előválasztás fináléjához közeledve Botka László Márki-Zay Péterről, a baloldali összefogás későbbi közös miniszterelnök-jelöltjéről, a kijelentés óta azonban sok víz lefolyt a Tiszán. Szeged polgármestere hónapokig ki sem mondta a szomszédos település polgármesterének a nevét, majd egy a Partizánnak adott interjúban részletezte,  hogy gyakorlatilag látta a szakadék felé száguldani az össz-ellenzéki vonatot, de nem adott hangot véleményének. Akkor alábbi cikkeinkben foglalkoztunk a témával:

Hosszú szünet után úgy látszik a jég megtört: Szeged és Hódmezővásárhely polgármestere egy jó halászlé mellett leültek egy asztalhoz egyeztetni. Mint írták, céljuk, hogy szorosabbra fűzzék a két település, valamint a harmadik jelenlévő fél, Molnár Áron polgármester által Algyő közötti együttműködést.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb