Kikapcs

A Z generáció is megismeri a vészkorszakot Szegeden: Auschwitz-Birkenau makett kiállítás nyílt a Deák Ferenc Gimnáziumban (frissítve)

Auschwitz-Birkenau makett kiállítás nyílt meg ma Szegeden. A Szegedi Deák Ferenc Gimnázium színházterme ad otthont a különleges tárlatnak, amit az Élet Menete Alapítvány szervezett meg azzal a céllal, hogy a Z generáció a túlélők, az áldozatok és az elkövetők történeteinek felidézésével, informális oktatás keretében szerezhessen információkat a korszakról.

Egy hatalmas, 32 négyzetméteres terepasztalt állítottak ki a szegedi gimnáziumban, ami élethűen vissza tudja adni az eredeti birkenaui tábor valóságát. Ezt tekinthetik meg az iskola tanulói, akik ezáltal a holokausztról tanulhatnak. A különleges, szemléltető oktatási anyag az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok óriásmakettjének segítségével mutatja be az egykor történteket.

A “Z” GENERÁCIÓ IS MEGISMERI A VÉSZKORSZAKOT

Ez egyébként egy új oktatási program keretében valósul meg, amit a holokauszt bemutatására hozott létre az Élet Menete Alapítvány – írta az Index. Az alapítvány kuratóriumi elnöke korábban azt mondta, hogy az Európai Unió támogatásával megvalósult Experience History projekt keretében hozták létre az utazókiállítást, amivel a következő másfél évben számos várost felkeresnek. Így jutottak el a szervezők Szegedig. A projekt elsődleges célja, hogy a Z generáció a túlélők, az áldozatok és az elkövetők történeteinek felidézésével, informális oktatás keretében szerezhessen információkat a vészkorszakról.

A szegedi megnyitón részt vett:

  • Hirsch Zoltán – holokauszt túlélő,
  • Plesovszkiné Ujfaluczki Judit – a Szegedi Tankerületi Központ vezetője, 
  • Mészáros Tamás – Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének tagja, az Intézményi Tanács tagja,
  • dr. Grósz Andor -, a MAZSIHISZ elnöke,  Az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke,
  • Kendrusz Attila – a Szegedi Zsidó Hitközség vallási vezetője,
  • és Buk István – a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.

FRISSÍTVE: EXKLUZÍV FOTÓKON MUTATJUK A KIÁLLÍTÁST

Schmidt Zoltán fotósunk kilátogatott az újonnan nyílt makett kiállításra, és hozott egy jó nagy pakknyi képet róla. Mutatjuk, hogyan fest az oktatóanyag, amin keresztül a diákok megismerhetik a holokauszt történetét.

Fotók: Schmidt Zoltán/Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb