Ideiglenesen bezár a Mórahalmi Bivalyrezervátum – mutatjuk, miért!

Mint megírtuk, megjelent Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás, ami a párosujjú patás állatok súlyos gazdasági károkat okozó, rendkívül fertőző betegsége. A járvány mielőbbi felszámolása érdekében az országos főállatorvos szigorú intézkedéseket vezetett be. A járvány miatt már bezárt az állatsimogató a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a győri állatkert, és ugyanezen okból a csepeli ZOO Szigetbecse sem fogad látogatókat határozatlan ideig. Most beállt a sorba a Mórahalmi Bivalyrezervátum is, ami ideiglenesen nem látogatható.
“A kialakult járványveszély miatt a Mórahalmi Bivalyrezervátum ideiglenesen nem látogatható. Köszönjük kedves leendő vendégeink megértését” – írták a Mórahalom nevű Facebook oldalon. Nem csoda, hogy minden intézmény és gazda óvatos, ugyanis ha egy állat is elkapja a betegséget, akkor az egész állományt fel kell számolni.
MÁRCIUS ELEJÉN ÜTÖTTE FEL FEJÉT A BETEGSÉG
Mint megírtuk, március elején egy kisbajcsi, 1400 szarvasmarhát tartó telepen jelentkeztek az első tünetek, a vírus jelenlétét a Nébih is megerősítette. A telepet azonnal lezárták, és megkezdték az állomány felszámolását. Az állategészségügyi hatóság megkezdte a járványügyi nyomozást, és felállította a gazdaság körül a 3 kilométeres védő, és a 10 kilométeres felügyeleti körzetet, amelyekben megkezdték az állatok számbavételét és szűrővizsgálatát. A helyszínre Orbán Viktor, miniszterelnök és Nagy István, agrárminiszter is ellátogatott.