Még csak ez hiányzott: újra megjelent a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása megkezdődött és a járványügyi nyomozás is folyamatban van – jelentette be a Nébih, akik felhívták a figyelmet arra, hogy hazánkban továbbra is jelen van a madárinfluenza vírusa, így nem lazulhat a járványügyi fegyelem.
A Csongrád-Csanád vármegyei Csengele településen található, 1400 darabos tömőlúd telepen igazolta a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát elhullott állatokból.
VÉDŐKÖRZETET JELÖLTEK KI
Kiemelték, hogy az érintett állomány felszámolása megkezdődött. A gazdaság körül a szakemberek 3 km sugarú védőkörzetet jelöltek ki, valamint megállapították a kibővített felügyeleti (megfigyelési) körzetet is.
A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza továbbra is jelen van az országban, így azokon a területeken is újra megjelenhet, ahol korábban már sikerült felszámolni a betegséget.
A járványügyi fegyelem sehol sem lazulhat, hiszen a madárinfluenza baromfitelepre történő bejutásának kockázatát csak a biológiai biztonsági intézkedések szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni.
A RAGADÓS SZÁJ- ÉS KÖRÖMFÁJÁS BETEGSÉG 50 ÉV UTÁN JELENT MEG HAZÁNKBAN
Mint megírtuk, megjelent Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás, ami a párosujjú patás állatok súlyos gazdasági károkat okozó, rendkívül fertőző betegsége. A terjedésében a legnagyobb szerepet az élő állatok közötti közvetlen érintkezés játssza, de a betegség könnyen terjed állati termékekkel és ragályfogó tárgyak vagy személyek útján is. A járvány mielőbbi felszámolása érdekében az országos főállatorvos szigorú intézkedéseket vezetett be. A hatóság kéri, hogy minden állattartó haladéktalanul jelentse, ha állatainál a betegség tüneteit észleli.