Szegedi Arcok

“Összefogással, saját erőből sok minden megoldható” – szülők, tanárok, diákok és dolgozók közösen újították fel az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola udvarát

Közösségi összefogással szépült meg az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola udvara. Szülők, tanárok, diákok és dolgozók közösen újították meg az intézmény udvarát.

Egy régi álom vált valóra a hétvégén a 2007 óta várt felújítással, amely az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ támogatásával valósulhatott meg – tudtuk meg az egyetemtől. Kiemelték, hogy az udvaron 63 résztvevő szorgoskodott azért, hogy közösen szebbé, rendezettebbé tegyék az iskola külső környezetét.

ÖSSZEFOGÁSSAL SOK MINDEN MEGOLDHATÓ

“Összefogással, saját erőből sok minden megoldható” – fogalmazott a felújítás kapcsán Horváth Levente Attila. Az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola igazgatója elmondta: már a beköltözésük, azaz 2007 óta szerették volna megvalósítani az udvar korszerűsítését. Nagyon jó érzés látni, hogy végül közösségi összefogással, közös célt szem előtt tartva sikerült elérni mindezt. Az is kiderült, hogy a megmozdulás nemcsak fizikai munkáról szólt, hanem egy közösség erejéről, amely példát mutat az együttműködésre. A munkálatokban 34 szülő és kisgyermek, 17 oktató, 3 technikai dolgozó és 9 diák vett részt. Kerítést festettek, feltörték a régi, megkopott bitumenes részeket, fákat és virágokat ültettek, valamint a meglévő térkövek igazítását is elvégezték. A kezdeményezés a szülők ötlete alapján indult, amelyet az iskola alapítványa karolt fel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb