46 éves lesz a trolibusz közlekedés Szegeden! Nosztalgiajáratot indít az SZKT és egy különleges, online albumot is létrehoznak

46 éve, 1979-ben indult meg a trolibusz közlekedés Szegeden, a Bartók tér és Újszeged között, 5-ös jelzéssel. Ezt követően 5 év alatt épült ki a szegedi trolihálózat, amelynek 2010 és 2013 között volt további jelentős bővítése a 8-as vonal meghosszabbításával, és a 10-es trolibuszvonal felavatásával – emlékeztet a Szegedi Közlekedési Társaság. Mint kiderült, az évfordulót idén is nosztalgiajáratokkal, és a társaságnál dolgozók elismerésével ünneplik.
“Társaságunk, immár hagyományosan, április 29-én megemlékezik a szegedi trolibusz születésnapjáról” – írták a hivatalos honlapjukon, ahol kiemelték, hogy
- délelőtt 10 órakor ünnepélyes sajtóeseményre kerül sor a 9-es trolibusz Bakay Nándor utcai végállomásán,
- itt a trolibusz üzem területén dolgozó kiváló munkatársaknak emléklapot ad át Knezevics Viktor, ügyvezető igazgató
- majd ismertetik a CE4CE projekt eddigi eredményei is.
NOSZTALGIÁZNI IS LEHET MAJD
Mint kiderült, az első vidéki trolibuszjárat, az 5-ös troli a 10 évvel korábban megszüntetett 5-ös villamos nyomvonalán haladt. A 9 darab ZiU–9-es típusú szovjet jármű kezdetben a Bartók tér és a Gyermekkórház között közlekedett, csúcsidőben 5 percenként, azon kívül pedig 10 percenként. Április 29-én mindkét nosztalgia trolibusz forgalomba forgalomba fog állni, a ZiU-t a 9-es vonalon, az 505-öst pedig a 10-es vonalon, amelyek menetrend szerinti járatként fognak közlekedni.
VAN EGY SZUPER TROLIS KÉPED? KÜLDD EL!
A trolibusz szülinap alkalmából szeretnének egy különleges online albumot is létrehozni. Arra kérnek mindenkit, hogy akinek van egy különleges, régi vagy új trolibuszos képe, ossza meg velük, és mutassa meg, mit jelent a szegedi trolibusz! A beküldött képekből egy nyilvános galériát készítenek, ahol bárki megcsodálhatja a város ikonikus járműveit a legkülönfélébb nézőpontokból.