Belgrádból Brüsszelbe futnak az újvidéki tragédia miatt tüntető egyetemisták, hogy felhívják figyelmet a szerbiai állapotokra

Pénteken elindult Belgrádból a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták ultramaratoni váltófutó csapata Brüsszelbe, hogy ezzel hívják fel a nemzetközi közvélemény figyelmét az országban hónapok óta uralkodó társadalmi elégedetlenségre.
A futók a tervek szerint Horvátországon, Ausztrián, Németországon, Franciaországon és Luxemburgon keresztül május 12-re jutnak el az 1933 kilométerre fekvő belga fővárosba naponta valamivel több mint száz kilométer megtételét követően. Váltófutásról van szó, ami azt jelenti, hogy amíg egyik csapat fut, a többiek egy furgonban követik őket, és naponta váltják egymást a csapatok – írja az MTI.
AZ ÚJVIDÉKI TRAGÉDIA
Novemberben történt a 16 emberéletet követelő újvidéki tragédia, amely során leomlott a vasútállomás egy része. A tragédiát követően civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők is tiltakozásba kezdtek, később pedig lemondott a szerb építésügyi miniszter. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.