Szegedi Arcok

46 éve róják az utcákat a trolik Szegeden! Ünnepel az SZKT, emléklappal köszöntötték a kiváló munkatársakat

Immár hagyományosan, minden év április 29-én az SZKT megemlékezik a szegedi trolibusz születésnapjáról. Idén sem volt ez másként, és a trolibusz üzem területén dolgozó kiváló munkatársainak emléklapot is átadott Knezevics Viktor, ügyvezető igazgató a Bakay Nándor utcai végállomáson.

Ilyenkor köszönetet mondanak minden SZKT-s dolgozónak, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a szegediek gondtalanul utazhassanak. Idén emléklapot kapott:

  • Buella Sándor elektrikus,
  • Csapó Gábor oktatótiszt,
  • Hoffmann Imre trolibusz szerelő,
  • és Szabó István baleseti helyszínelő!

Szívből gratulálunk!

46 ÉVE INDULT A TROLIKÖZLEKEDÉS SZEGEDEN

Mint megírtuk, 46 éve, 1979-ben indult meg a trolibusz közlekedés Szegeden, a Bartók tér és Újszeged között, 5-ös jelzéssel. Ezt követően 5 év alatt épült ki a szegedi trolihálózat, amelynek 2010 és 2013 között volt további jelentős bővítése a 8-as vonal meghosszabbításával, és a 10-es trolibuszvonal felavatásával. Ennek tiszteletére ma mindkét nosztalgia trolibusz forgalomba forgalomba állt, a ZiU-t a 9-es vonalon, az 505-öst pedig a 10-es vonalon, amelyek menetrend szerinti járatként közlekednek.

A reggeli indulás azért volt zökkenőmentes….

Fotók: Szegedi Közlekedési Kft FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb