Kikapcs

Kis pecások nagy napja: több mint száz család, majdnem 200 gyermek ismerkedett meg a horgászat szépségeivel Szegeden

Vasárnap több mint száz család részvételével zajlott Szegeden a Holt-Maros Partján a Kis Pecások Nagy Napja, avagy a Szobából a szabadba című esemény a Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület (HOHE) Gyermek és Ifjúsági Szakosztályának szervezésében. A program célja az volt, hogy a gyermekeket megismertessék a horgászat szépségeivel és ki is próbálhassák azt, miközben az egész család egy tartalmas napot tölthet el a szabadban.

Vasárnap reggel nem sokkal kilenc óra után már szikrázó napsütésben horgászhattak az elsőnek érkezők a Holt-Maros partján. Az Egyesület szakosztálya speciális engedélyt kért erre a napra a Magyar Országos Horgász Szövetségtől (MOHOSZ), így az eseményen résztvevő és regisztrált gyerekek ezúttal mind, akár horgászengedély nélkül is pecázhattak.

KIPRÓBÁLHATTÁK A HALFOGÁS ÉLMÉNYÉT A GYEREKEK

Mint megtudtuk, a program megálmodóinak épp ez volt a célja: lehetőséget teremteni a gyerekeknek arra, hogy kipróbálják a halfogás élményét, miközben a család valamennyi tagjának biztosítanak tartalmas időtöltést. A HOHE-ban lassan már három éve újra működő gyermekhorgász szakkör az idei év elején alakult át a több mint 90 éves Egyesület önálló szakoksztályává, azzal a céllal, hogy a horgász utánpótlásnevelést még szélesebb körben és hatékonyabban tudják koordinálni.

IDEIGLENES TANÖSVÉNYT ALAKÍTOTTAK KI A HOLT-MAROS SÉTÁNY KÖRÜL

A mostani esemény nagyszabású összefogás eredményeként jött létre, a szakosztályhoz kötődő több mint 60 segítő közreműködésével. A horgászathoz szükséges eszközök, az előre felszerelt 50 horgászbot, a csalik, az etetőanyagok és persze a személyes segítségnyújtás is a résztvevők rendelkezésére álltak, melyet a szakosztály felnőtt és gyermek tagjai biztosítottak. Ideiglenesen egy izgalmas tanösvényt alakítottak ki a Holt-Maros sétány körül, ahol ennek a különleges urbánus, de mégis vadregényes vízi életközösségnek titkairól tudhattak meg többet azok, akik végigjárták az összes állomást.

PREPARÁTUMOK ÉS PROGRAMOK SZÍNESÍTETTÉK A NAPOT

Az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum jóvoltából preparátumok és felvételen rögzített állathangok segítették a környezetünkben is élő fajok felismerését. Sőt, a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének jóvoltából a gyerekek kipróbálhatták a casting, vagyis a célbadobó horgászsportot is, melynek Szegeden évtizedekkel korábban nagy hagyományai voltak. Ezen kívül volt arcfestés, kézműves foglalkozás természetesen a vizek élővilága és a halak jegyében. Ezen a napon osztották ki a szakosztály által kiírt, Békében a Természettel című rajzpályázat díjait, mely átadó ünnepségen részt vett díjátadóként Dienes Erika, a MOHOSZ igazgatója is.
A több mint 100 család részvételével majd 200 gyermek vett részt az eseményen.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb