A folyó hőmérsékletének emelkedését várja a tiszavirágok násztánca – exkluzív interjúban mesélt a csodálatos jelenségről az MME szakértője

A tavalyi évvel ellentétben idén még várnunk kell az első tiszavirágok megjelenésére május utolsó napjaiban. A kellemes, körülbelül 20-22 fokos időjárás jót tett a természetnek, illetve a mezőgazdaságnak, viszont a Tisza vízének hőmérsékletét nem emelte még meg annyival, hogy násztáncra invitálja a rovarokat. Az egyébként fantasztikus látványt nyújtó jelenséget június második felére jósolják a szakértők, csapatunk Tokody Bélával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád-Csanád vármegyei titkárával beszélgetett a tiszavirágzásról.
EGYELŐRE VÁRNUNK KELL A CSODÁLATOS JELENSÉGRE
,,Az elmúlt években megszokhattuk a kifejezetten aszályos, hirtelen bekövetkező nyarakat, az idei egy teljesen normális május volt az elmúlt 30-40 év alapján. Ez a 20-22 fokos időjárás rendkívül kedvező volt a természetnek, illetve a mezőgazdaságnak, viszont a tiszavirágzás a folyó hőmérsékletétől függ, ez az időjárás pedig még nem volt elegendő ahhoz, hogy elindítsa a folyamatot” – fogalmazott Tokody Béla, az MME szakértője. 2024-ben meglehetősen korán, már május utolsó napjaiban gyönyörködhettünk a látványban, idén erre még vélhetően június második feléig várnunk kell.
EGY 3 ÉVES ÉLETFOLYAMAT UTOLSÓ NÉHÁNY ÓRÁJA A TISZAVIRÁGZÁS
,,A jelenséghez arra van szükség, hogy a folyó vizének hőmérséklete felmelegedjen, ekkor a tiszavirágok feljönnek a víz felszínére és megtörténik a vedlés, násztáncba kezdenek. A rovarok fejlődése három évig tart, az utolsó 6-8 órában a vedlés során megtörténik a párzás, lerakják petéiket és végül elpusztulnak. A tiszavirágzás egy 3 éves folyamat utolsó néhány órájának a jelensége” – fogalmazott Tokody Béla. A gyönyörű látványt akár 2 hétig csodálhatjuk Szeged belvárosában is.
NAPJAINKRA DRASZTIKUSAN LECSÖKKENT A FAJ ÁLLOMÁNYA
A tiszavirágok az 1900-as években teljesen kihaltak Nyugat-Európából, Közép-Európában pedig drasztikusan lecsökkent a faj állománya napjainkra. Tömegesen már csak a Tiszában és mellékfolyóiban találkozhatunk velük, a csökkenés a “klímaváltozás illetve a humán beavatkozások eredménye” – tudtuk meg az MME szakértőjétől. A gyönyörű látványt hosszú évek óta akár Szeged belvárosában is megcsodálhatjuk, idén, az időjárástól függően, vélhetően június második felében következik be a fantasztikus jelenség.