Idén Szatymazon szállnak majd fel a hőlégballonok szeptemberben – kiderült, miért kell őket nélkülöznünk Szeged felett
Mint arról korábban beszámoltunk, idén nem a Napfény városa lesz a házigazdája a CE Cup 2025-nek, azaz a Hőlégballon Közép-Európa Kupának. A közösségi médiában megjelent esemény szerint a Szegedi Repülőtér helyett idén Szatymazon szállnak majd fel az óriáslufik szeptember 11. és 14. között. Csapatunk utánajárt, miért kell nélkülöznünk 2025-ben a káprázatos látványt nyújtó eseményt városunk felett, mutatjuk a részleteket!
Tavaly 31 ország 120 csapatával szervezték meg a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságot Szegeden, idén pedig a CE Cup 2025, azaz a Hőlégballon Közép-Európa Kupa tér vissza vármegyénkbe. A ballonos-verseny központja ezúttal a Szatymazi Repülőtér lesz, a változtatásról a Szegedi Repülőteret, valamint Szatymaz polgármesterét kérdeztük.
2025-BEN NEM SZEREPELT A TERVEK KÖZÖTT HŐLÉGBALLONOS ESEMÉNY RENDEZÉSE SZEGEDEN
,,Alapvetően ez a kupa mint név nem is a miénk, annak idején helyet adtunk a versenynek. Idén nem mi leszünk a rendezvény szervezői, úgy éreztük, elég nagy igény van rá a környéken, emiatt nem Szeged fog otthon adni az eseménynek. Úgy döntöttünk, átadjuk másnak a lehetőséget, nem szerepelt a terveink között, hogy pályázzunk a rendezésre” – tudtuk meg Báló Tamástól. A Szegedi Repülőtér üzletágvezetője szintén kiemelte, a jövőbeli eseményekre nincs elzárva semmi, a korábbi világ-, illetve Európa-bajnokságokról mindig pozitívak voltak a visszajelzések, nagyon szerették a versenyzők Szegedet. ,,Ha lesz rá lehetőségünk, akkor mindenképp pályázni fogunk a jövőben” – fogalmazott.
ÍGY LETT SZATYMAZ A SZEPTEMBERI, HŐLÉGBALLON KÖZÉP-EURÓPA KUPA KÖZPONTJA
,,Korábban nem szerepelt a tervek között ilyen rangos esemény szervezése Szatymazon, tavaly volt egy hasonló, nagy érdeklődéssel és látványossággal járó rendezvény a vármegyében. Tudomásunk szerint Szeged nem tervezett ilyet idén, viszont a hőlégballonosok 2025-ben is készen álltak, úgy gondoltuk, valamilyen más formában meg lehetne tartani a versenyt Csongrád-Csanád vármegyében. Felkerestem a környékbeli települések, Domaszék, Zsombó, Balástya, illetve Sándorfalva vezetőit, van-e fogadóképesség az önkormányzatok részéről, hogyan látják ennek a rendezvénynek a megvalósítását. Összeültünk közösen a Szatymazi Repülőtéren, úgy láttam, mindenki örült annak, hogy nyílt egy ilyen lehetőség” – fogalmazott Barna Károly. Szatymaz polgármestere hozzátette, a szeptember 11. és 14. közötti esemény nyitó napján egy, a következő napokon pedig két repülést terveznek a szervezők. ,,A zárónapon pedig egy repülőnappal várjuk az érdeklődőket” – mesélt a részletekről Barna Károly.
2024-BEN VILÁGBAJNOKSÁGOT RENDEZTEK A NAPFÉNY VÁROSÁBAN
Tavaly szeptember 8. és 14. között Szegeden rendezték meg a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságát, melyre 31 országból érkeztek a sportág legjobb pilótái. A világbajnokságon 31 ország 120 csapata vett részt, hozzájuk 12 fiesztapilóta csatlakozott, akik célja elsősorban a nézők szórakoztatása volt. Az esemény francia győzelemmel ért véget.



