Jótékonysági koncertet ad Szegeden Mága Zoltán! A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségnek segítene, ugyanis a júliusi pusztító vihar megrongálta a templomot és az iskolaépületeket
A Liszt Ferenc és Prima Primissima-díjas, jótékonysági fellépéseiről ismert világhírű hegedűművész, Mága Zoltán a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom és az egyházközség iskolaépületeit ért viharkár megsegítésére tart adománygyűjtő koncertet államalapításunk ünnepén, augusztus 20-án 16 órakor a Szegedi Dómban.
A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségtől megtudtuk, hogy a 2025. július 7-i orkánerejű szélvihar szinte egész Hódmezővásárhelyet „letarolta”, nem kímélve a város több mint 300 éves református templomát, szőrnyű pusztítást végezve a Bethlen Gábor Református Gimnázium – jelenleg már felállványozott főbejárati tornyán és teljes tetőzetén. Ezen kívül a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség által fenntartott Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola székhelyén lehasította és elrepítette az iskola könyvtárának és más tantermeinek tetőzetét, előbbi mennyezete a heves esőzések következtében be is szakadt.
TÖBB TÍZMILLIÓS KÁR KELETKEZETT, MÁGA ZOLTÁN AZ EGYHÁZKÖZSÉG SEGÍTSÉGÉRE SIET
Az egyházközség a több tízmillió forint költségű helyreállításokat és kárelhárításokat megkezdte, az ütemezés szerint szeptember elsejére a kárrendezés megtörténik, és a diákok zavartalanul, a korábbi állapotoknak megfelelőépületekben kezdhetik a tanévet. Az egyházközség kiemelte, hogy Mága Zoltán hegedűművész évről-évre nagyszabású, emelkedett hangulatú jótékonyságikoncertsorozatot szervez, amelyeken a zene, a hit és az összetartozás jegyében szólítják meg Kárpát-medence szerte a közönséget. Néhány hete, a júliusi vihar következtében ledőlt tornyú Sáp község református templomában lépett fel a szólista vendégművészeivel, több millió forint értékű adománnyal segítve a helyreállítást. Mága Zoltán száz állomásos koncertsorozata a budapesti Szent István Bazilika elől indul e hét szombatján, majd Szegeden, a Fogadalmi Templomban augusztus 20-án délután 4 órakor tart hangversenyt Mága Zoltán hegedűművész és Molnár Levente operaénekes az ótemplomi viharkárok megsegítésére.
Hozzátették, hogy az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni ITT lehet!
A viharkárt szenvedett vásárhelyi iskolaépületek és az Ótemplom helyreállítása javára adományok a koncert helyszínén elhelyezhetőek, vagy az egyházközség bankszámlaszámára lehet pénzbelifelajánlással élni: 11735067-20056821 (Közlemény: Viharkár).




