Közélet

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, Szijjártó Péter is megszólalt az ügyben

Szombat hajnalban jelentős katonai műveletet indított Izrael Irán ellen. A támadást megelőző csapásként jelentette be Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az iráni állami hírügynökség, az IRNA robbanásokról számolt be a fővárosban, Teheránban.

IZRAELBEN ORSZÁGOS SZÜKSÉGÁLLAPOT LÉPETT ÉLETBE

A támadást követően Izrael teljes területén országos szükségállapot lépett életbe – írja az MTI. A hatóságok lezárták a légteret, a polgári védelmi parancsnokság emellett megtiltotta a nyilvános gyülekezést, bezáratta az oktatási intézményeket és munkahelyeket, kivéve a létfontosságú szolgáltatásokat.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKKAL KÖZÖSEN TÁMADTAK

Az MTI cikke szerint a műveletet az Egyesült Államokkal közösen hajtották végre. A támadás elsődleges célja az volt, hogy semlegesítsék a már indításra kész rakétarendszereket Iránban. Az iráni célpontok között szerepeltek katonai és állami létesítmények is: a teheráni elnöki palota, a védelmi és hírszerzési minisztérium, a fővárosi repülőtér, valamint az iráni légierő bázisai és nukleáris fejlesztéssel foglalkozó intézmények.

SZIJJÁRTÓ PÉTER: AZ IZRAELBEN ÉS IRÁNBAN TARTÓZKODÓ MAGYAROK MIELŐBB REGISZTRÁLJANAK KONZULI VÉDELEMRE

Szijjártó Péter a Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést, amelyben azt írta: telefonon egyeztetett Gideon Sa’ar izraeli külügyminiszterrel, aki részletesen beszámolt az elmúlt órák eseményeiről. Továbbá arra kérnek minden Izraelben és Iránban tartózkodó magyar állampolgárt, hogy haladéktalanul regisztráljon konzuli védelemre.

  • Akik Izraelben tartózkodnak az alábbi vészhelyzeti számot hívhatják: +972585003928
  • Az Iránban tartózkodók pedig a Külügyminisztérium központi call centerén tudnak segítséget kérni: 003680368036

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb