Közélet

Kármán András szerint a kormánynak sikerült stabilizálnia a magyar gazdaságot

Kármán András pénzügyminiszter vasárnap este közösségi oldalán számolt be arról, hogy a kormány idén 2 százalékos gazdasági növekedést vár, ami duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek. Erre alapozva fejezte ki a véleményét, mely szerint a gazdaságot sikerült stabilizálniuk.

A tárcavezető Orbán Viktor kötcsei beszédére reagált, ebben szerinte a volt kormányfő gyakorlatilag elismerte, hogy „pártjával együtt a gazdaság összeomlására vár, mert azt gondolja, hogy akkor esélye nyílhat a visszatérésre” – idézi a miniszter Facebook-bejegyzését az MTI. Kármán közlése szerint Orbán Viktor úgy fogalmazott: „ha valami csoda nem történik, a gazdaság az falnak megy”.

A MINISZTER SZERINT SIKERESEN STABILIZÁLTÁK A GAZDASÁGOT

„El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt: a gazdaságot sikerült stabilizálnunk, és bármilyen súlyos is legyen az előző kormány által ránk hagyott örökség, rendbe tesszük a pénzügyeinket!” – írta a miniszter. Kármán András kiemelte egyebek mellett, hogy a Tisza-kormánynak sikerült csökkentenie az államadósságot (az első negyedévi 77,9-ről 77,5 százalékra), mérsékelnie a hiánypályát, megkezdte az ország iránti bizalom visszaépítését, és hazahozta az uniós forrásokat. A miniszter közölte: a magyar gazdaság stabil, és jelenleg is azon dolgoznak, hogy még átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá tegyék.

Orbán Viktor kötcsei beszédéről bővebben korábbi cikkünkben olvashatsz:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb