Repül a bünti? Légy résen: kerékpárosokat és rollereseket csíptek el a Széchenyi téren
Munkába lendültek a közterület felügyelők: péntek délelőtt a Széchenyi téren csíptek el több rollerrel és a kerékpárral közlekedőt – jelezte Balázs olvasónk. Nos, nem meglepő, hiszen szeptember elején jelentették be, hogy lejárt a türelmi idő, és bizony megbüntetik azokat, akik tiltott helyen kerékpároznak vagy rollereznek Szegeden.
Már két külön történetet is megosztottunk arról, hogy olvasóink 47 ezer forintos bírságot kaptak nemrégiben, mert kerékpárra a Széchenyi téren bicikliztek. Nem véletlen, az önkormányzat ugyanis a gyakorlatban is életbe léptette azt a 2025-ben elfogadott rendeletet, amely szerint büntethetők a például az elektromos rollerrel, és kerékpárral szabálytalankodók Szegeden.
KOMOLYAN VESZIK A SZABÁLYSZEGÉSEKET
A tapasztalat az, hogy valóban komolyan veszik a szabályszegéseket és azok, akik a járdákon, sétálóövezetekben, vagy tiltás alatt álló közterületeken kerékpároznak egységes, 47 ezer forintos bírságot kaphatnak. Érdemes tehát betartani a szabályokat, hiszen pénteken délelőtt például a Széchenyi téren dolgoztak a közterület felügyelők, és láthatóan többeket is elcsíptek:

További részleteket itt találsz:



