Közélet

Torockai László másfél-, Gődény György egymilliós bírságot kapott

“Másfél millió forintra büntettek a március 15-i megmozdulásunk miatt, és 320 ember ellen indítottak eljárást” – jelentette be Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, egyben a Mi Hazánk Mozgalom vezetője a YouTube-on közzétett videójában. Közben a szintén aznap tüntetést szervező Gődény György is megkapta bírságát, őt 1 millió forintnyi pénzbüntetéssel súlytották.

Torockai László két 750 000 forintos részletben kapta meg a bírságot azt követően, hogy részt vett pártja március 15-i tüntetésén. Az egyik tétel arról szól, hogy gyűlést szervezett, a másik pedig arról, hogy gyűlést tartott – mondta. “Számos oltóponton nagyobb tömegjelenetek alakultak ki, mint március 15-én, a tüntetésünkön” – fűzte hozzá a Szeged-közeli Ásotthalom polgármestere.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság közben arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy Gődény György is megkapta pénzbüntetését a március 15-i tüntetésük miatt, ez utóbbi 1 millió forintos tételt jelent.

A március 15-én megtartott “rendezvények” miatt 4 embert összesen 4,5 millió forintra büntettek a hatóságok.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb