“Szokták mondani, hogy a sikernek sok anyja van, de a kudarc mindig árva” – a mondat Márki-Zay Pétertől hangzott el a vasárnap esti, ellenzéki vereséget követő beszéde után, amikor Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője azt kérdezte, hová tűntek az ellenzéki politikusok a háta mögül. Ha valakinek nem szúrt volna szemet, leírom: annak dacára, hogy az előválasztáson induló karakterek közül több is azt hangoztatta a napokban, hogy – függetlenül az eredménytől – együtt fognak állni a színpadon, MZP háta mögött egyetlen politikus sem volt a nagy csapatból, csakis a családja.
Senki.
- Sem Jakab,
- sem Dobrev,
- sem Fekete-Győr,
- sem Karácsony.
Hello! Én egy személyes blogposzt vagyok és kizárólag a szerzőm véleményét, látásmódját tükrözöm, nem a szerkesztőség egészének gondolatait. Kérlek, ennek tudatában olvass végig, köszi!
POLITIKUST SAJNÁLOK. MI VAN VELEM?
Nem hittem volna, hogy valaha is azt fogom írni, hogy sajnálok egy politikust de – annak dacára, hogy nem neki drukkoltam – összeszorult a szívem, egyben felfordult a gyomrom. Ellenzéki politikusok, akik március 15-én még együtt parádéztatok MZP-vel a Műegyetemi Rakparton, szerintetek milyen üzenete van annak, hogy a vereséget követően fel sem álltok a jelöltetekkel a színpadra? Rendben, nincs bennetek f@szagyerekség, morális késztetés, emberség (satöbbi), de komolyan azt hiszitek, ezzel kihúzzátok magatokat a kudarcból? Hogy ezzel már nem is a Ti vereségetek a tegnapi? Mit üzen ez a baloldali választók felé? Milyen képet fest az ellenzékről az, hogy kis túlzással azonnal, az első pillanatban az árok szélén hagyjátok azt, akivel együtt harcoltatok, akinek a szekerét toltátok hónapokon át? Ki a frász fog bennetek hinni a következő négy évben?
HA ÜTIK A HAVERODAT, ODA MÉSZ SEGÍTENI, AKKOR IS, HA TE IS KAPNI FOGSZ
Eszembe jutott egy sztori. Egyetemista voltam, mentünk hazafelé buliból, két nagyobb darab srác elkezdte ütlegelni az egyik cimborámat. Alapból sántítottam egy sérülés miatt, meg nagyobbak is voltak plusz volt rajtuk káposztafül és bokszolóorr, ergo már amikor odaugrottam segíteni, tudtam hogy csúnyán meg fogom szívni, de odaugrottam. Tettem ezt annak dacára, hogy a cimbora épp a bögyömben volt, már nem is tudom miért, de haragudtam rá akkoriban. Bejött a fenti jóslatom, a haver megúszta ép bőrrel, nekem meg eltört az orrom meg sajna a lábam is, plusz úgy néztem ki, mint aki most ment tizenkét menetet Tyson Fury ellen, de nem érdekelt, ütötték a cimbit, alap volt, hogy beszállok, megvédem, nem hagyom ott a másikat. És tudjátok mit? Rohadt jól éreztem magam másnap, büszke voltam a Kisházira. Fordítva is megtörtént velem az eset, akkor én voltam bajban, és engem húztak ki a többiek, ez rendes gyerekek között így (lenne) normális. A történetet nem azért írtam le, hogy eljátsszam a hétfő esti szuperhirót, csupán egy valamit szerettem volna vele érzékeltetni: akinek helyén van a lelke, nem hagyja ott az árok szélén a másikat. Akkor sem, ha éppen nem csípi a fejét, meg akkor sem, ha tudja, hogy együtt fognak szívni. Együtt kezdtük el, együtt is fejezzük be, nem futunk el, ha forró lesz a talaj.
Ezek pedig sajnos pont az ellenkezőjét tették.
KARÁCSONY GERGELY ÉS DONÁTH ANNA EGY KICSIT ELŐKERÜLT
Összefogtak egy cél érdekében, aztán, hogy Feri szavait idézzem, elk@rták, és ott hagyták a slamasztikában a másikat. Száguldottak felém az üzenetek, a jobbos cimborák borultak a teljes ellenzéki összeomlást a messzeségbe kiáltó szituáción, a balos cimborák dühöngtek a totális vereség miatt, én meg csak egy valamit éreztem:
Feri, Peti, Bandi, Geri, sz@r arcok vagytok.
Dobrev Klárát azért nem írtam ide, mert nőről nem fogok ilyesmit írni, mifelénk alap a szebbik nem tisztelete. A fenti kijelentésemet némiképp árnyalja, hogy miután MZP elmondta a beszédét, egyszer csak visszament a színpadra Karácsony Gergellyel és Donáth Annával, akik végül szintén elmondtak egy-egy szónoklatot. Mielőtt még felmentenénk őket, ők sem álltak be a miniszterelnök-jelölt mögé, sőt, valahogy fura volt maga a jelenet is: a Telex közvetítésén véget ért Márki-Zay beszéde, visszakapcsoltak a stúdióba, majd valakinek leesett hogy még visszamegy a Kapitány, ezúttal a másik két karakter társaságában. Olyan érzetet keltett, mintha szegény felráncigálná még egy kicsit őket, nem is nagyon értettem, mi a frász folyik.
TELJESÍTETTE AZ ÍGÉRETÉT, LEVÁLTOTTA AZ ELLENZÉKET
Márki-Zay Péter azt ígérte az előválasztási győzelmét követően, hogy leváltja az ellenzéket, hát, ezt most be is váltotta. Nem szeretnék a kampányban elkövetett hibákon tornázni, megteszik ezt helyettem a politikai elemzők (röviden: katasztrófális volt), viszont úgy érzem, a tegnapi “gesztussal” sikerült azt üzenni a társadalom felé az ellenzéki vezetőknek, hogy alkalmatlanok.
Bukás volt ez politikából, kommunikációból és emberségből is.
MÁRKI-ZAY PÉTER SZERINT Ő KÉRTE, HOGY CSAK A CSALÁDJA ÁLLJON FEL VELE A SZÍNPADRA
Márki-Zay Péter a Partizán műsorában azt mondta, ő maga kérte, hogy a családja álljon csak fel vele a színpadra, ezzel azt akarták üzenni, hogy ne költözzenek el a csalódottak az országból. „Szó sincs arról, hogy senki se állna ki mellettem” – magyarázta, bár nekem személy szerint nagyon sántított a politikus keserű szájízzel elmondott magyarázkodása, ráadásul hiába keresem egy napja, valahogy nem találom a logikát a vásárhelyi polgármester magyarázatában. Arról pedig, hogy mennyire nem állnak ki mellette azok, akikkel 24 órája még egy lövészárokban hasalt, mi sem árulkodik jobban, mint az, hogy Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter mindenféle finomkodás nélkül, rögtön a választás utáni reggelen már azzal kezdte, hogy rákente a felelősséget MZP-re. “Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket” – jelentette ki a Jobbik elnöke a választás eredményeire reagálva a Facebookon közzétett videójában, Gyurcsány pedig azt mondta, MZP “nem volt a legjobb kapitány”.
Zárószóként, egy valamit szeretnék kérni a szóban forgó politikusoktól (meg úgy általában, mindenkitől, aki közéleti tevékenységre adja a fejét): képviseljék úgy a szavazóikat, hogy azok felnézhessenek rájuk. Győzni és veszíteni is lehet emelt fővel, büszkén, hitelesen, ez most sajnos nem jött össze.
Kisházi Sándor
főszerkesztő
Szeged365 – szegedi, független, igazi
2 hozzászólás