Kikapcs

Breaking: Megtartják a Szegedi Szabadtéri Játékokat a Dóm téren! (videó)

Mégis megtartják a Szegedi Szabadtéri Játékokat a Dóm téren! Természetesen nem a megszokott színpadon és nézőszámmal, hanem a körülményekhez igazodva, de 2020-ban is színre kerülnek a produkciók. Így aztán nemcsak az újszegedi színpadon, hanem a belváros szívében is lesznek nyári színházi esték.

Az idei nyár sem múlik el Szabadtéri Játékok nélkül Szegeden. A korlátozások enyhítését követően újraindulhattak az előkészületek, így egyetlen változást leszámítva az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Július 17-én Händel Agrippina című vígoperájával indul az évad, ezt követően július 24-én és 25-én egy fergeteges vígjátékok mutatnak be: Szente Vajk rendezésében érkezik a Játékszín sikerdarabja, a Legénybúcsú. A sort egy Moliére-komédia, az Úrhatnám polgár folytatja, majd a Hófehérke és a hét törpe című varázslatos családi mesebalett látható.

otó: Szegedi Szabadtéri Játékok hivatalos Facebook oldala

A Szegedi Szabadtéri Játékok vezetői emellett bejelentették: a korábban ígértek szerint a Dóm tér sem marad üresen – igaz nem a megszokott színpadon és nézőszámmal, hanem a körülményekhez igazodva kerülnek színre produkciók. Július 24-én az Akárki című moralitásjáték érkezik a székesegyház elé. „Most jött el a történelmi pillanat, amellyel mintegy 90 éve adósok vagyunk, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékok előképe a salzburgi dóm előtti játékok, amelynek műsorán minden évben az Akárkit állítják színre” – fogalmazott Herczeg Tamás, igazgató.

A mű az emberi lét alapkérdéseivel foglalkozik, főszerepekben pedig két, Kossuth-díjas művészt láthat a közönség. A címszerepben Zsótér Sándor, míg a Halál és a Bölcs szerepében Hegedűs D. Géza lép színpadra. A Fogadalmi Templom elé álmodott produkciót Bodolay Géza rendezi.

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok hivatalos Facebook oldala

Mindemellett augusztus 15-én egy szimfonikus zenekari koncert is gazdagítja az idei kínálatot Herczeg Tamás és Harangozó Gyula művészeti igazgató ebben a nehéz helyzetben különösen fontosnak tartja, hogy a kultúra mindenki számára hozzáférhető legyen, így idén mindkét Dóm téri produkciót ingyenesen tekinthetik meg a nézők.

Az újszegedi jegyértékesítés pénteken folytatódik. A jelenlegi létszámkorlátozásokra tekintettel egyes daraboknál egyelőre még csak előjegyzésre lesz lehetőség, a műsorváltozás miatt elmaradó produkciókra a jegyvisszaváltás folyamatosan zajlik.

https://www.facebook.com/szegediszabadteri/videos/2675200306095065/

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb