Szegedi Arcok

Az összefogás ereje: hamarosan indul a festés és szeptemberig haladékot is kapott az IKV-tól Laci bácsi, aki majdnem utcára került Szegeden

Szeptemberig kapott haladékot az IKV-tól Laci bácsi, ekkorra kell a karbantartást elvégeznie a Tisza Lajos körúti bérelt lakásában, így egyelőre biztonságban van a 82 éves idős szegedi, akit március végén akartak utcára tenni. A hatalmas szegedi összefogásnak köszönhetően egyelőre nem lakoltatják ki, rengetegen segítettek és a tervek szerint ezen a héten már a festést is elkezdhetik.

Laci bácsi kálváriájára még március 8-án, elsőként mi hívtuk fel a figyelmet. Mint Kisházi Sándor kollégánk akkor megírta: utcára tehet az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. (IKV) egy 82 éves férfit, aki 1999 óta bérli Tisza Lajos körúti lakását szociális alapon. Mint az önkormányzati tulajdonban lévő cég leveléből kiderült, ha az idős szegedi nem tesz eleget karbantartási kötelezettségének, akkor ki kell költöznie otthonából. 

HATALMAS ÖSSZEFOGÁS INDULT AZ IDŐS BÁCSIÉRT

Laci bácsiért rengeteg szegedi fogott össze, mint megírtuk: festők, és egy nagylelkű vállalkozó is felajánlotta a segítségét, és mint az önkormányzati képviselő a közösségi oldalán írta: “Laci bácsi otthonát alig 1 óra alatt megmentettük. Érkezett felajánlás anyagbeszerzésre és szakmunkára is.”

SZEPTEMBERIG KAPOTT HALADÉKOT

Laci bácsi történetével az RTL is foglalkozott szerda este, a riportban az IKV Zrt. vezérigazgatója is nyilatkozott. Tájékoztatása szerint kérelmemre határidő hosszabbítást adtak Laci bácsinak, tehát március 30. helyett szeptember elsejéig kell a munkálatokat elvégeznie. A városi cég 2017-ben szólította fel először a bérlőt a karbantartásra, Csarna Zsuzsanna szerint azóta folyamatosan megy a levelezés közöttük.

“Időponthosszabbítást kér a bérlő, amit mi természetesen megadunk. Ebben természetesen tudunk segíteni az ügyfélnek, de mivel a lakástörvény előírja ezeket a kötelezettségeket, sajnos ezektől mi nem tekinthetünk el” – emelte ki az önkormányzati cég vezérigazgatója.

SZAKVÉLEMÉNYT KÉRNEK A REPEDÉSEK MIATT

Az eseményekkel kapcsolatban Chovanecz Kata is megszólalt, a közösségi oldalán azt írja, hogy a felajánlott alapanyagot ma elhozzák a Zengő Alföld Kft. telephelyéről, viszont a festést még nem tudják elkezdeni. Mint kiemelte: “Laci bácsi rezgésmérést és statikai szakvéleményt kért tőlünk, ugyanis addig, amíg számára megnyugtató módon nem állapítja meg valaki, hogy a fala miért repedt meg, főképp függőleges irányban, és nem garantálja valaki számára, hogy a lakása nem reped majd tovább, a munkálatoknak nem látja értelmét. Korábban is ezért tagadta meg a karbantartás elvégzését, ezért levelezik már évek óta az IKV-val. Igyekszünk minden kérésének eleget tenni” – írta a képviselő, majd hozzátette, hogy ma egy statikus is felkeresi a bácsit otthonában, akivel közösen átnézik a falon található összes repedést. “Bízunk a legjobbakban, egy mindenki számára megnyugvást adó szakvéleményben, és abban, hogy végre a tettre kész csapatunk pénteken megkezdheti a lakás kifestését” – zárta posztját Chovanecz Kata.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb