Nem, nem akartam írni az Index-ről. Egyrészt, mert Sanyi (a főszerkesztő) már megtette, másrészt én innen a távolból biztosan nem látom át sem a háttérben zajló eseményeket, sem a tulajdonosi viszonyok változását, nem értem az érdekkapcsolatokat, semmiféle konspirációs elméletem nincs, vagy ha van, azt nem kívánom leírni. Aztán mégis rájöttem, nem mehetek el szó nélkül amellett, ami történik. Foglalkoztat, hatással van a mindennapi életemre, ezért muszáj róla pár szót szólnom.
Amióta az Index beállította a „veszélyben” barométerjét kis cikksorozat vette kezdetét, olvasók jelezhették, mit jelent nekik az újság. Egyszer-kétszer beleolvastam, de nem követtem rendszeresen figyelemmel a tartalmát. Pedig biztosan volt olyan külföldön élő magyar olvasó, aki megírta, számára mit jelent az Index-hogy ez az egyetlen szál, amivel kapcsolódni tud az otthon maradottak életéhez. Nekem, mint külföldi magyarnak az Index ilyen. Lehet, hogy nem tökéletes, de minden áldott nap innen informálódtam, mi történik Magyarországon. Olyan volt, mint a reggeli kávé, napindító, vagy, mint dohányosnak a cigiszünet, ezzel kapcsolódtam ki és szívtam friss levegőt a munkaközi szünetekben. A korrektséghez hozzátartozik, hogy összehasonlításképp rendszeresen elolvastam, hogy más portál hogyan számol be ugyanarról az eseményről, valamint az is, hogy a szegedi viszonyokról a szeged365-ről tájékozódok. Amíg a leköszönő indexesek a hétvégén meg nem írták, hogy az egy hónapos felmondási idejükben továbbra is ők írják a cikkeket, már-már látni véltem a tartalom felhígulását is.
Egyszerre állt fel a stáb nagy része, kezdetben ha jól emlékszem, 60 emberről, majd 80-ről volt szó. Ritka, mint a fehér holló, hogy egyszerre ennyi ember álljon ki valami mellett, vagy valami ellen. Nálam sokkal tájékozottabb és ügyesebb tollforgatók már rég megírták, mennyire nem mindennapos az ilyen, és hogy ezek az emberek mind hittek valamiben és a hitük mellett kitartva a rövid (?) távú megélhetésüket veszélybe sodorva, egyenes gerinccel, de állják a csapásokat. Sokan álltak ki azóta mellettük, támogatják őket és ez nagyszerű.
Eszembe jutatott történetük egy olyan hasonló eseményt, amelynek részben én is részese voltam, még évekkel ezelőtt, Szegeden. Abban a történetben is egyszerre állt fel egy csapat számottevő része és nem vette fel a munkát többé, bár itt nem a független lét volt a kérdés. A csapat létrehozott egy új brandet és a régi lendülettel, de új tartalommal, szívvel-lélekkel akart alkotni valami értéket. Sikerült nekik és egy ideig apait-anyait beleadva dolgoztak, ám a kezdeményezésük végül kudarcba fulladt. Bár biztos vagyok abban, hogy egyénileg ezt mindannyian máshogy élhették meg és lehet, egyáltalán nem kudarcként, hanem sikerként emlékeznek arra az időszakra. A brand, amit létrehoztak konkurenciája lett az előző munkahelyüknek. Mivel magam csak kívülről figyeltem a velük történteket, nem lehetek biztos abban, hogy úgy élték-e meg, ahogy én látom. Ahogy én látom, az pedig az, hogy konkurenciát hoztak létre és valami ellen küzdöttek akkoriban. Valami ellen, ami számukra nem jelentett értéket, csalódást jelentett, vagy kiábrándultságot és ennek az ellenkezőjét szerették volna megteremteni: értéket, tartalmat. Számomra a valami ellen való küzdést testesítették meg.
Nem állítom egyáltalán, hogy ez volt kudarcuk oka. Nem állítom, mert egyrészt nem tudom, másrészt ugyanúgy nem vagyok tisztában a háttérben lejátszódó eseményekkel, mint az Index esetében. Csak azt tudom, hogy az emberek egy (csekély?) részében van meg a vágy a harcra, a küzdelemre egy eszme érdekében, sokszor inkább dac, bizonyítási vágy, kisebbségi komplexus hajtja őket (minket?) előre. A valami ellen való küzdés sokszor olyan sok tűzzel, hévvel ruházza fel a „lázadókat”, hogy ez az elhivatottság sikerre viszi lendületüket. De, amint mondtam, szerintem nincs meg a többségben a vágy a harcra. A győzelem érzése persze mámorító, de az út odáig finoman szólva is rengeteg áldozattal jár. Legtöbbünk csak nyugalmat, békét, kényelmet és kiszámíthatóságot akar, bármilyen kiábrándító is ezt bevallani. Persze, a csatát vívják meg mások és az áldozatokat is hozzák meg ők, ne mi. A valami ellen való küzdés alternatívája lehet a valami mellett való szolidaritás. Amikor kiállsz valami mellett, az talán kevesebb tűzzel és hévvel jár, nem annyira mámorító, de közösséget teremt. Vállalod és osztozkodsz a közösség terhében és eszmeiségében és a közös vállalás valahogy szétoszlatja a súlyokat. Kevesebb teher jut rád, testvériesen osztozkodtok. És még a harc is átlényegül valami mássá, mert nem ellenfelet látsz a szemben állóbban, hanem csak a másikat, aki ugyanolyan, mint te. Mikor leteszed valami mellé a voksod, az békét teremt. Benned biztosan. Számomra ez egy kiállás, olyan, mint egy kitűző, mindenki látja rajtad, holott nem hirdeted.
Őszintén kívánok sikert az Indexeseknek. Remélem, a csapat együtt, tovább gyártja majd a tartalmakat és képes lesz hiteles tájékoztatásra, újságírásra. Mert nagy erre az igény. Hiányoznának.
