Közélet

Kiderült, hány kegyelmet adott eddig Sulyok Tamás, s az is, hányan próbálkoztak kegyelmet kérni olyan ügyben, amelyben kiskorúak ellen követtek el bűncselekményeket

A köztársasági elnök március 5-én lépett hivatalába, miután az előző államfő, Novák Katalin egy olyan ügyben adott kegyelmet egy nevelőotthon igazgatóhelyettesének, amely széles társadalmi felháborodást váltott ki. A botrány Novák lemondásához vezetett, de mint kiderült, ő előtte is bőkezűen adott kegyelmeket. Sulyok Tamás már jóval szigorúbban mérlegel ebben a kérdésben.

Március 5-e, azaz hivatalba lépése óta minden kegyelmi kérvényt elutasított Sulyok Tamás köztársasági elnök – tudta meg az Index az államfő hivatalától, a Sándor-palotától.

A LEGTÖBB KEGYELMET 2023-BAN ADTA NOVÁK KATALIN

A köztársasági elnök hivatalánál azután érdeklődtek, hogy az Igazságügyi Minisztérium statisztikáiban hiába keresték a legfrissebb adatokat. Korábban – 2002-vel kezdődően – ugyanis negyedévente tették közzé mindig a tárca statisztikái között az államfők kegyelmi kérelmekben hozott döntéseit. Csakis számokat, azaz hogy milyen ügyekben született döntés, arról nem közöltek részleteket.

A legtöbb kegyelmet 2023-ban adta Novák Katalin, ekkor összesen 40 kérelmezőt részesített kegyelemben 446 kérelemből, azaz csaknem az ügyek 9 százalékában pozitív döntés született. Korábban ennél sokkal szigorúbban döntöttek az államfők.

ALAPTÖRVÉNYT IS MÓDOSÍTOTTAK

A leghíresebb kegyelmi ügy a bicskei gyermekotthonban kirobban pedofilbotrányhoz köthető. Mint ismert: az intézmény igazgatóját, V. Jánost kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt több év börtönre ítélték. Az ügyben mások is kaptak súlyos büntetést, köztük bűnsegédként K. Endre is, a gyermekotthon igazgatóhelyettese, aki a bíróság szerint kényszeríteni akarta a tanúkat vallomásuk megváltoztatására.

A kegyelmi döntés nemcsak a közvélemény, hanem a kormányzat számára is érthetetlen volt. Orbán Viktor miniszterelnök hibának nevezte, végül Novák Katalin köztársasági elnök, illetve a döntést ellenjegyző volt igazságügyi miniszter, Varga Judit is lemondott minden pozíciójáról. Ők azóta is hátrébb húzódtak a közélettől. A döntésre a kormány is reagált: júniusban módosították az Alaptörvényt, amelybe bekerült, hogy mostantól a köztársasági elnök egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja.

A SÁNDOR-PALOTA VETTE ÁT A KEGYELMI ÜGYEK STATISZTIKÁIT

A kegyelmi ügyek statisztikáit eddig az Igazságügyi Minisztérium kezelte, ám mivel a módosítás óta a tárca vezetőjének nem kell ellenjegyeznie a döntéseket, ez a feladat átkerült a Sándor-palotához.

377 KÉRELEM, 377 ELUTASÍTÁS

A honlapon megtalálható adatok alapján, amelyeket március 5-től, – azaz Sulyok Tamás államfő hivatalba lépésétől listáznak, és egészen július 31-ig tartják számon-, kiderült, hogy bőven érkeztek kérelmek Sulyok Tamás asztalára is.

Hivatalba lépése óta összesen 377 kérvényt kapott az államfő, 370-et az igazságügyi miniszter előterjesztése alapján, hetet pedig a legfőbb ügyész előterjesztésében. Sulyok Tamás kivétel nélkül mindet elutasította. Sőt, az új statisztikai adatok között az is szerepel, hogy az Alaptörvény módosításának megfelelően hány ügyet utasított el az államfő. Ezek szerint kilencen próbálkoztak kegyelmet kérni olyan ügyben, amelyben kiskorúak ellen követtek el bűncselekményeket.

Felmerül a kérdés, hogy amennyiben a statisztika csak július 31-ig szól, mi történt az azóta eltelt csaknem két hónapban. A Sándor-palota válasza szerint a köztársasági elnök 2024. július 31. óta nem döntött kegyelmi ügyben.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb