Szegedi ArcokVideo365

Elraboltuk a közismert szegedi színésznőt – a Luxoya VIP szalonig vittük Szilágyi Annamáriát, ahol egy elegáns frizurát (is) kapott (videó)

Emberrablás történt pár nappal ezelőtt a Szegedi Nemzeti Színház közelében, persze nem úgy, az egész akció egy előre tervezett, tudatos dolog volt: a közismert, Pro Urbe díjas szegedi színésznőt, Szilágyi Annamáriát nem vittük messzire, csak a nagyjából 2 percnyi autóútra található Luxoya VIP szalonba. Miközben kapott egy full extrás frizurát (majd később egy sminket is), a nyári dömpingidőszakról beszélgettünk vele.

Szuper ötlettel rukkolt elő nemrég a Jákob Zoli nevével fémjelzett Luxoya, melynek első vidéki VIP szalonja egészen véletlenül éppen Szegeden nyitott meg pár hónappal ezelőtt. A koncepció lényege az, hogy időről-időre egy-egy ismert szegedit “rabolnak el”, hogy egy vadonatúj embert varázsoljanak belőle a Tisza Lajos körúton található szépségszalonban. Miközben Annamari kapott egy extravagáns frizurát, beszélgettünk vele az előtte álló nyári dömpingidőszakról, mint elmondta, hamarosan a fővárosi Vígszínházba utazik, táboroztat és a soron következő előadásokra is gőzerővel készül. Szerencsére sikerült az egyetlen szabad délelőttjén elcsípnünk, így a Luxoya-ban rendesen ki is faggattuk, minden további már a vele készült videós interjúnkban:

https://www.tiktok.com/@szeged365/video/7519471963866238230

Itt még nincs vége, ugyanis a nem éppen hétköznapinak mondható frizura után egy különleges sminket is kapott a Pro Urbe díjas szegedi színésznő, ezt egy következő epizódban mutatjuk hamarosan a Szeged365-ön! Addig is, nézd meg a legutóbbi részt, amelyben a 2024-es év Legszegedibb Zenészét, Kiszel Jennifert varázsoltuk topmodellé:

FRISSÍTVE: FRIZURA PIPA, JÖHET A SMINK!

Az extravagáns frizura után elérkezett az idő, hogy egy lélegzetelállító sminket is kapjon Szilágyi Annamária színésznő, ehhez mindössze csak pár székkel kellett arrébb ülnie az ország első, vidéki Luxoya VIP szalonjában. Természetesen ezt a folyamatot is végignéztük, közben pedig a Pro Urbe díjas művészt arról faggattuk, hogy milyen a kapcsolata a sminkeléssel, íme:

Sőt, a Szeged365 felületein most egy szuper nyereményjáték is indult, egészen július 7. (péntekig), nevezhetsz rá IDE KATTINTVA, a nyeremény pedig egy különleges sminkelés, a Luxoya VIP Szegedben!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb