Közélet

A Szegedi Tudományegyetem is csatlakozott: megalapították a Hungarian Spacelab Network űripari hálózatot

Hungarian Spacelab Network néven űripari hálózat létrehozásáról született megállapodás kilenc egyetem, két minisztérium és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat között. Mint kiderült, a Szegedi Tudományegyetem is csatlakozott a hálózathoz.

Az aláírási ceremóniát hétfőn tartották Budapesten, ahol Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter mondott köszöntőt, ahol kiemelte, hogy egy ország kutatási, oktatási, tudományos kiválóságát az jelzi, hogy mennyire van ott az űriparban, az űrkutatásban, az űrtudományokban. “Az elmúlt évek során pedig jelentős előrelépést tettünk” – hangsúlyozta.

EGYÜTTMŰKÖDÉSBE KEZDTEK

Emlékeztetett arra, hogy amikor a HUNOR program az útjára indult, sokan kétkedéssel fogadták, de célt értünk. Ehhez pedig mind a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KM), mind a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), mind pedig az egyetemeink és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jelentős segítsége kellett – mutatott rá. Hankó Balázs elmondta, hogy az egyetemeink a UniSpace programban jelentős együttműködésbe kezdtek, amelyben nemcsak az űrgyógyszerészet és űr-orvostudomány szerepel, hanem többek között az élelmiszeripari és a mérnöki tudományág is képviselteti magát.

A 21. SZÁZAD TÖRTÉNELMÉT ÍRJUK A VILÁGŰRBEN

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos kiemelte: a HUNOR program igazi csapatmunka volt, világszinten kiemeltek az eredményeik, és történelmi nemzetegyesítő küldetéssé is vált. Hozzátette, hogy egy robbanásszerűen fejlődő iparágban a 21. század történelmét írjuk a világűrben.

Fotó: Hankó Balázs

Mint kiderült, a Hungarian Spacelab Network azon egyetemeket tömöríti, amelyek a HUNOR programban jelentős energiát és kutatási affinitást mutattak, hogy lehetőségeiket megmutassák a nagyvilágnak – írja az MTI. Az együttműködésben

  • a Miskolci Egyetem,
  • az Eötvös Loránd Tudományegyetem,
  • a Pécsi Tudományegyetem,
  • az Óbudai Egyetem,
  • a Széchenyi Egyetem,
  • a Semmelweis Egyetem,
  • a Szegedi Tudományegyetem,
  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • valamint a Debreceni Egyetem vesz részt.

A jelenleg Kapu Tiborral záruló űrprogramban a Szegedi Tudományegyetemnek is kiemelte szerep jutott, ugyanis a magyar űrhajós három SZTE-s projekten is dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb