Mindenmás

Újrakezdenéd szeptembertől? Váltsd valóra az álmodat a HSZC-nél, ahol több, mint 50 (új) szakma közül választhatsz

Valószínűleg nincs nagyon olyan ember Csongrád-Csanád vármegyében, de lehet, hogy a dél-alföldi régióban sem, akinek be kellene mutatni a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum munkásságát, vagy ahogyan szinte mindenki, röviden ismeri: a HSZC világát. A hozzájuk tartozó hét darab szakképző intézmény szerves része a vármegye vérkeringésének és munkaerőpiacának, ugyanis hét településen is folytatnak szakképzési tevékenységet.

A nyár mindig az az időszak, amikor az ember egy pillanatra megáll és átgondolja azt, hogy jó irányba halad-e az élete. Sokan ilyenkor gondolkodnak el azon, hogy pályát váltanak, lecserélik a megunt munkahelyüket és belevágnak valami igazán újba – ehhez gyakran egy új szakma kitanulásán keresztül vezet az út, ha pedig felnőtt képzésekről van szó, akkor nincs is jobb választás a HSZC-nél, ahol több, mint 50 féle szakma közül választhatsz, teljesen ingyenesen. A nyárból majdnem egy hónap még hátravan, ez bőven elég ahhoz, hogy kiválaszd a számodra legszimpatikusabbat és jelentkezz hozzájuk, Hódmezővásárhely mellett

  • Szentesen,
  • Csongrádon,
  • és Makón

is találsz egy-egy intézményt, amely a HSZC-hez tartozik. A képzések teljes listáját egyébként IDE KATTINTVA találod, de érdekel a dolog, érdemes nyitott szemmel járnod a fesztiválokon is, ugyanis nemrég a csongrádi Körös-Toroki Napokra is kitelepültek egy standdal, ahol szintén meg lehetett ismerni a képzési kínálatukat, de az augusztus végén esedékes Szegedi Ifjúsági Napokra is hasonló tervekkel készülnek.

ESEMÉNYDÚS A NYÁR A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ÉLETÉBEN

Nyár ellenére sem lehet azt mondani, hogy megállt volna az élet a HSZC háza táján, egyrészt ezerrel zajlik a jelentkezési időszak a szeptemberben induló felnőtt képzéseikre, ahol (többek között) olyan napjainkban kimondottan népszerűnek számító képzések közül választhatsz, mint a szoftverfejlesztő, a fogtechnikus, a pénzügy-számviteli ügyintéző, vagy éppen a sportedző, de a lista természetesen ennél jóval hosszabb. Az oktatás leállása ellenére nyáron

  • Családbarát Munkahely Díjat kaptak a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól,
  • javában zajlanak a fiatalabb generációnak szóló nyári táboraik,
  • de tartottak egy izgalmas pedagógusnapot a Maros-partján, ahol tizennégy csapat mérte össze a főzőtudományát a Kalandpark területén,

ezekről az alábbi cikkekben olvashatsz, ahol videót is találsz:

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kapcsán egyébként egy jubileumi esztendő a 2025-ös, ugyanis most ünneplik a tizedik születésnapjukat, erre rengeteg meglepetéssel készülnek, ezért érdemes figyelemmel kísérni a Facebook-odalukat ITT. A kerek évforduló kapcsán hamarosan egy Szeged365 interjúval is érkezünk, ahol Kincses Tímea főigazgató mesél majd az elmúlt 10 év legizgalmasabb eseményeiről!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb