Szeged365 Kisokos: számos munkálat a belvárosban, változó menetrend a közösségi közlekedésben – összeszedtünk minden fontos tudnivalót az iskolakezdésről
Viszlát, szegedi nyár, helló 2025-ös ősz! Az iskola első napja évek óta friss lendületet hoz a szegedi autós – és tömegközlekedésben, ez vélhetően idén sem lesz másképp. A meglepetések elkerülése érdekében összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót, mutatjuk, milyen forgalomkorlátozásokra, illetve lezárásokra kell számítani a Napfény Városában. Emellett összeszedtük Nektek azt is, hogy hogyan alakulnak a trolik, villamosok és buszok menetrendjei, de az új tanévre vonatkozó minden infót is megtalálsz cikkünkben!
BURKOLATJAVÍTÁSI MUNKÁLATOK A BAKAY NÁNDOR UTCÁBAN
Július 3-án, csütörtökön reggel elkezdte a Bakay Nándor utca burkolatrekonstrukcióját a Cédrusliget beruházója. A kivitelező előbb a Mura utca és az áruház parkolója között dolgozik, majd a parkoló és a Huszár utca között készít szegélyeket, útburkolatot és buszmegállókat. Forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítani, ezért jobb, ha elkerülitek a Bakay Nándor utcát.
ZAJLIK A GOGOL UTCA REKONSTRUKCIÓJA
“A Gogol utca rekonstrukciója is a tervezettek szerint halad. A déli oldal járdája épül, szinte végig, de még folyik a bontás is” – ismertette júliusban az állapotokat Nagy Sándor, alpolgármester a közösségi oldalán. A munkálatok továbbra is zajlanak, a tervek szerint a Gogol utca egyirányú marad az ellenirányú kerékpáros forgalom biztosításával.
AUGUSZTUS 30-TÓL ÚJRA JÁRHATÓ A RAKPART
Korábban megírtuk, hogy július elsejétől elkezdődött a Huszár Mátyás rakpart felújítása Szegeden, az idei munkálatok során a közműveket cserélték ki több mint 300 méteres szakaszon. Botka László polgármester szerda délután közzétett bejegyzésében közölte a jó hírt, vagyis, hogy szombattól újra járható a rakpart:
ÍGY ALAKUL A TANÉV RENDJE A SZAKKÉPZÉSBEN
Az idei már a harmadik olyan tanév, amelyet önálló jogszabály szabályoz a szakképzésben, és idén is részben eltér a köznevelési naptártól, köszönhetően a duális képzésnek és nyári szakmai gyakorlatnak.
Első tanítási nap: 2025. szeptember 1. (hétfő)
Utolsó tanítási nap: 2026. június 15. (hétfő) – kivéve az utolsó évfolyam, ahol április 30-án zárul a tanév
Tanévközi szünetek időpontjai:
- Őszi: október 22. – november 3.
- Téli: december 19. – január 5.
- Tavaszi: április 1. – 13.
Tanítási napok száma: 179 nap
Ezen felül 4 tanítás nélküli munkanap is kijár:
- Ebből egy a diákönkormányzat döntése,
- egy másik kizárólag pályaorientációra használható
Az első félév 2026. január 23-ig tart.
A technikumi 12. évfolyamoknál, akik előrehozott érettségit tesznek, a közismereti tantárgyak tanítása április 30-ig zajlik.
VISSZAÁLL AZ ŐSZI MENETREND A TÖMEGKÖZLEKEDÉSBEN
Mint a Szegedi Közlekedési Társaság tudatta, járataik 2025. szeptember 1-jén üzemkezdettől “Tanév tartama alatti munkanapokon” menetrend szerint közlekednek.
Trolibusz járataik új menetrendje:
Trolibuszok:
- 5-ös trolibuszvonal:
(Új menetrend: Körtöltés utca végállomástól, Gyermekkórház végállomástól) - 6-os trolibuszvonal:
(Új menetrend: Vértói út végállomástól, Gyermekkórház végállomástól) - 8-as trolibuszvonal:
(Új menetrend: Makkosház végállomástól, Klinikák végállomástól) - 9-es trolibuszvonal:
(Új menetrend: Bakay Nándor utca végállomásról, Lugas utca végállomástól) - 10-es trolibuszvonal:
(Új menetrend: Tarján, Víztorony tér végállomástól, Klinikák végállomástól) - 19-es trolibuszvonal:
(Új menetrend: Makkosház végállomástól, Tarján, Víztorony tér végállomástól)
Villamos járataik az eddig megszokott menetrend szerint közlekednek:
- 2-es villamosvonal:
(Új menetrend: Európa liget végállomástól, Szeged vá. végállomástól) - 3/3F-es villamosvonal:
(Új menetrend: 3/3F: Tarján végállomástól, 3: Vadaspark végállomástól, 3F: Fonógyári út végállomástól) - 4-es villamosvonal:
(Új menetrend: Tarján végállomástól, Kecskés végállomástól)
Az 1-es vasútvillamos menetrendje:

VÁLTOZÁSOK A HELYKÖZI AUTÓBUSZ KÖZLEKEDÉSBEN IS
A trolibuszok, illetve a villamosok mellett a helyi autóbuszok menetrendjében is változások lesznek szeptember elsejétől – tájékoztat a Volánbusz.
- 5004 Szeged – Hódmezővásárhely – Mindszent – Szentes – Csongrád
A 4:25-kor Hódmezővásárhely Szegedre induló járat Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik.
A munkanapokon 5:55-kor Szegedről Szentesre induló autóbusz a továbbiakban nyári tanszünetben munkanapokon rövidített útvonalon, Hódmezővásárhely, Autóbusz-állomásig és 5005-ös vonalszámon közlekedik.
A munkanapokon 14:30-kor Szegedről Szentesre induló autóbusz Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik.
- 5005 Szeged – Hódmezővásárhely
A 20:30-kor Szegedről Hódmezővásárhelyre induló autóbusz Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik.
- 5006 Algyő – Ady major autóbuszvonal új neve:
- 5006 Algyő, Bartók utca – Algyő, Rákóczi telep
Az autóbuszok rövidített útvonalon, Algyő, Rákóczi telep megállóhelyig közlekednek és onnan is indulnak, valamint egyes autóbuszok módosított időpontban indulnak.
- 5010 Szeged – Hódmezővásárhely – Szentes – Csongrád
A 8:25-kor Szentesről Hódmezővásárhelyre induló autóbusz nyári tanszünetben munkanapokon nem közlekedik.
A munkanapokon 9:45-kor Hódmezővásárhelyről Szentesre közlekedő autóbusz 10:45-kor indul.
A péntek, szombat, vasárnap napokon 1:35-kor Szentesről Hódmezővásárhelyre induló autóbusz a továbbiakban szombaton és vasárnap közlekedik.
- 5012 Szeged – M43 autópálya – Maroslele – Óföldeák – Földeák
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 16:30-kor Szegedről Földeákra induló autóbusz nyári tanszünetben munkanapokon, valamint szabad- és munkaszüneti napokon közlekedik.
A hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon 17:27-kor Földeákról Szegedre induló autóbusz a továbbiakban minden munkaszüneti napon közlekedik.
A munkanapokon 17:32-kor Földeákról Szegedre induló autóbusz a továbbiakban naponta, kivéve munkaszüneti napokon közlekedik.
- 5030 Szeged – Röszke – Röszke, határátkelőhely
- 5031 Szeged – Röszke – Mórahalom
A 6:10-kor Szegedről Röszkére induló autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon 5 perccel később, 6:15-kor és 5031-es vonalszámon, meghosszabbított útvonalon Mórahalom, Autóbusz-állomásig közlekedik.
A 6:50-kor Röszkéről Szegedre induló autóbusz szabad- és munkaszüneti napokon 6:40-kor és 5031-es vonalszámon, meghosszabbított útvonalon Mórahalom, Autóbusz-állomástól közlekedik.
- 5032 Szeged – Mórahalom – Zákányszék – Bordány – Üllés – Forráskút – Zsombó
- 5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges
A tanítási napokon 13:35-kor Mórahalomról Zákányszékre induló autóbusz 10 perccel később, 13:45-kor, meghosszabbított útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomásig, 5045-ös vonalszámon közlekedik.
A tanítási napokon 13:45-kor Zákányszékről Mórahalomra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szeged, Autóbusz-állomástól, 5045-ös vonalszámon közlekedik. A járat Zákányszékről 12:05-kor indul tovább.
- 5033 Szeged – Mórahalom – Kissor – Ásotthalom
A munkaszüneti napokon 16:45-kor Szegedről Ásotthalomra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szeged, Vasútállomástól indul.
- 5034 Szeged – Mórahalom – Ásotthalom – Ásotthalom (Gátsor)
Az autóbuszok menetrendje kismértékben módosul.
- 5035 Szeged – Ásotthalom – Mélykút – Baja
Egyes Szeged-Baja viszonylaton közlekedő autóbuszok Szeged-Baja-Szekszárd viszonylaton 1652-es vonalszámon közlekednek.
Új autóbusz indul 17:30-kor Szegedről Bajára.
- 5040 Szeged – Mórahalom – Ásotthalom
Egyes autóbuszok meghoszabbított útvonalon, Szeged, Vasútállomásig közlekednek és onnan is indulnak.
- 5045 Szeged – Zákányszék – Ruzsa – Öttömös – Pusztamérges
A munkanapokon 15:25-kor Szegedről Négyesjárásra induló autóbusz rövidített útvonalon, Öttömös, ABC megállóhelyig közlekedik.
- 5054 Szeged – Bordány – Üllés – Kiskunmajsa, Gárgyán – Pusztamérges – Kiskunhalas
Egyes autóbuszok megállnak Kiskunhalas, Gimnázium megállóhelyen is.
- 5070 Szeged – Balástya – Kistelek – Pusztaszer
A munkanapokon 12:10-kor Szegedről Pusztaszerre, valamint visszairányban 13:10-kor Pusztaszerről Szegedre induló autóbuszok munkanapokon meghoszabbított útvonalon, Csengele, Iskola megállóhelyig, illetve onnan közlekednek 5071-es vonalszámon.
A munkanapokon 17:00-kor Szegedről Kistelekre, valamint visszairányban 17:40-kor Kistelektől Szegedre induló autóbuszok a továbbiakban tanév alatt munkanapokon közlekednek.
- 5071 Szeged – Kistelek – Pusztaszer – Csengele
A munkanapokon 12:40-kor Csengeléről Pusztaszerre, valamint visszairányban 13:05-kor Pusztaszerről Csengelére induló autóbuszok 5 perccel később, 12:45-kor, valamint 13:10-kor és meghosszabbított útvonalon Szeged, Autóbusz-állomásig, illetve onnan közlekednek.
- 5075 Szeged – Kistelek – Kiskunfélegyháza – Kecskemét
Az autóbuszok megállnak a Pálmonostori elágazás megállóhelyen is.
- 5105 [Csongrád–] Hódmezővásárhely – Maroslele – Makó
A munkanapokon 6:25-kor Hódmezővásárhelyről Makóra induló autóbusz nyári tanszünetben munkanapokon 10 perccel később, 6:35-kor indul.
A naponta, kivéve munkaszüneti napokon 8:30-kor Makóról Hódmezővásárhelyre közlekedő autóbusz a továbbiakban 9:30-kor indul.
- 5107 Csongrád – Kettőshalom autóbuszvonal új neve:
- 5107 Csongrád – Kettőshalom – Csongrád
Az autóbuszok körjáratként Csongrád, Autóbusz-állomásról Kettőshalmon át, Csongrád, Autóbusz-állomásig közlekednek.
- 5123 Szentes – Csongrád – Kiskunfélegyháza – Kiskunmajsa – Kiskunhalas
A 12:30-kor Szentesről Kiskunhalasra közlekedő autóbusz 5 perccel korábban, 12:25-kor indul, azonban Kiskunfélegyháza, Autóbusz-állomstól változatlan időpontban közlekedik tovább.
- 5132 Szentes – Derekegyház – Nagymágocs – Orosháza
A munkanapokon 20:05-kor Nagymágocsról Orosházára induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Szentes, Autóbusz-állomástól indul 20:00-kor.
A munkanapokon 19:35-kor Orosházáról Nagymágocsra induló autóbusz a továbbiakban mindennap, 20 perccel korábbn, 19:15-kor és meghosszabbított útvonalon Szentes, Autóbusz-állomásig közlekedik.
- 5150 Hódmezővásárhely – Mindszent – Szegvár – Szentes
A péntek, szombat, vasárnap napokon 0:20-kor-kor Hódmezővásárhelyről Szentesről induló autóbusz a továbbiakban szombaton és vasárnap közlekedik.
- 5160 Szeged – Hódmezővásárhely – Székkutas – Orosháza – Békéscsaba – Gyula
A munkanapokon 5:55-kor Orosházáról Szegedre induló autóbusz Szeged, Szent Ferenc utca érintése nélkül közlekedik.
A 16:45-kor Hódmezővásárhelyről Orosházára induló autóbusz rövidített útvonalon, Székkutas, Községházáig közlekedik.
A 17:30 órakor Orosházáról Székkutasra közlekedő autóbusz megszűnik.
A 18:25-kor Székkutas, Községháza megállóhelytől Hódmezővásárhelyre induló autóbusz 15 perccel korábban, 18:10-kor indul.
- 5189 Szeged – Makó – Mezőhegyes – Békéscsaba – Gyula
- 5190 [Szeged] – Makó – Ápatfalva – Magyarcsanád – Nagylak
A 18:35-kor Makóról Nagylakra induló autóbusz meghosszabbított útvonalon, Csanádpalota, Községházáig közlekedik, 5189-es vonalszámon.
Az 5:00-kor Magyarcsanádról Makóról induló autóbusz munkaszüneti napokon meghosszabbított útvonalon, Mezőhegyes, Vasútállomástól (4:00-kor indul), Apátfalva, községháza érintésével és Szeged, Vasútállomásig közlekedik, 5189-es vonalszámon.
A 19:45-kor Nagylakról Makóra közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon, Csanádpalota, Községházától indul 19:35-kor, 5189-es vonalszámon.
- 5328 Baja – Jánoshalma – Mélykút – Szeged
A 15:35-kor Bajáról Szegedre induló autóbusz a továbbiakban csak tanév tartama alatt a hetek első munkanapját megelőző napon közlekedik.
- 5329 Baja – Bácsbokod – Bácsalmás – Mélykút – Szeged
A 17:15-kor Szegedről Bácsalmásra induló autóbusz megszűnik, ezzel egyidejűleg új 5035-ös autóbusz indul 17:30-kor Szegedről Bajára.
PARKOLÓBÉRLET BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ELŐTTI IDEIGLENES PARKOLÁSRA
A kedvezményes parkolóbérlettel reggel 8 – 9 óra, illetve délután 16 – 18 óra között az adott intézmény által érintett útszakaszon parkolási jogosultság vásárolható – tájékoztat az SZKT.




