Kikapcs

Szeged365 live: elrajtolt Szeged egyik legnagyobb jótékonysági rendezvénye, a Kétlábon vagy Kétkeréken a Gyermekklinikáért, ahol már pénteken rekordadomány gyűlt össze

Szombat reggel bemelegítéssel indult a Két Lábon vagy Két Keréken a Gyermekklinikáért rendezvénye Szegeden, majd 10 óra után nem sokkal elindultak a futással, sétálással és bringázással jótékonykodó szegediek. Már pénteken bejelentették a nagy hírt, miszerint rekordra készülnek a Laposon: már 9 millió forintnyi adománynál jártak, pedig akkor még el sem indult a helyszíni nevezés!

Mint megírtuk, az már biztos, hogy a 2025-ös rendezvény jótékonysági bevételei a tavalyi számot is megdöntötték (ez már megtörtént, tavaly közel 6 millió forint gyűlt össze), de mint Jakab Gusztáv elmondta, bízik benne, hogy a helyszíni nevezésekkel együtt a 10 milliós álomhatárt is sikerül majd elérniük.

A helyszíni nevezés szombat reggel fél 9-kor indult a Lapos Beach-en, majd 10 óra után indult a start. Természetesen ezúttal sem csak a futás volt az egyetlen opció, akinek szimpatikusabb volt a bringázás vagy a sétálás, az választhatott az utóbbi két lehetőség közül is. A távok így néznek ki:

  • séta: 2,5 km
  • futás: 8 és 12 km
  • bringa: 26,5 km

A helyszínről természetesen idén is élőben jelentkezünk Nektek, mutatjuk, milyen volt a start pillanata:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb