TBC: 1633 vendégmunkást szűrtek a szegedi autógyár-építésen
Aktív TBC-fertőzést mutattak ki egy tanárnőnél Hódmezővásárhelyen, a Szent István Általános Iskolában. Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester, gyermekorvos videóban kérte a szülőket és az érintetteket együttműködésre, a hatóságok pedig több száz kontakt szűrését rendelték el. A polgármester arról beszélt, hogy szerinte kínai vendégmunkások „csúszhattak át” az egyébként kötelező szűrővizsgálaton, amelyet követően 1633 BYD dolgozót szűrtek le.
Tuberkulózusos (TBC) lett a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola egyik pedagógusa – adtuk hírül a napokban.
A tüdőbetegség előfordulásáról Takács Péter egészségügyi államtitkár értesítette a vásárhelyi önkormányzatot, kérve, segítsen a járványügyi eljárásban. A tanárnő az iskola mindkét tagintézményében tanít. Szűrővizsgálat indult, amelybe mindenkit, aki kapcsolatba kerülhetett vele, bevonnak. A cél, hogy kiderítsék, kitől kaphatta el a betegséget, kik kaphatták el tőle, és elérni, hogy ne terjedjen tovább.
Az esettel kapcsolatban Márki-Zay Péter 50 beteg kínai vendégmunkásról beszélt, akik szerinte a szegedi BYD-építkezésen vannak, bár az utóbbiról semmiféle bizonyítékkal nem tudott szolgálni a politikus.
MZP SZERINT MEGNŐTT A MEGYÉBEN A TBC-S ESETEK SZÁMA
A Hódpress cikke szerint egyelőre nem sikerült megállapítani, kitől kaphatta el a fertőzést a tanárnő. Márki-Zay Péter a videóban azonban azt is megosztotta, hogy egészségügyi intézményekben dolgozó ismerőseitől úgy értesült, hogy Csongrád-Csanád megyében megnőtt a TBC-s esetek száma, amit kínai vendégmunkások megjelenésével hoznak összefüggésbe. Rákérdezett a főispánnál arra, hogy a BYD-hoz érkező vendégmunkásokat szűrik-e, és azt a választ kapta, hogy a hatóságok elvégzik a szükséges vizsgálatokat – értesülése szerint ezen a szűrővizsgálaton azonban körülbelül ötvenen „átcsúszhattak”, majd azt mondta, hogy az ő esetükben merült fel TBC-gyanú.
A BM SZERINT EGYETLEN TOVÁBBI FERTŐZÖTTET SEM TALÁLTAK
A Magyar Narancs által megkérdezett Belügyminisztérium szerint egyetlen TBC-s beteget azonosítottak (a hódmezővásárhelyi tanárnőt), és emiatt további 1633 embert szűrtek, de nem találtak egyetlen további fertőzöttet sem.
A tuberkulózis (TBC, gümőkór) a Mycobacterium tuberculosis baktérium által okozott, jellemzően cseppfertőzéssel terjedő, lassú lefolyású krónikus fertőző betegség, amely leggyakrabban a tüdőt támadja meg. Főbb tünetei a 3 hétnél tovább tartó köhögés, véres köpet, éjszakai izzadás, fogyás, láz és fáradtság. Kezelése hosszú távú, kombinált antibiotikum-terápiával történik.



